Minden percét élvezték

Minden percét élvezték

MEGOSZTÁS

Örömmel töltötte el Hibján Jocit és Szurovcsák Pistit, hogy ott lehettek a Dobó téren, és együtt élvezhették a többi versenyzővel a célba érést és a jó eredményt.

 

Tartottál a húsz gyorsaságitól, hogy fogod bírni?

– Vegyes érzelmekkel készültem az egri futamra, mert oké, hogy régen versenyeztem ORB-ben, mégis rá kellett erre újra hangolódni. Nyilván elég kemény két napnak néztünk elébe, feszített hétvége volt. De nagyon kellemesen csalódtam magamban, és nagyon hamar fel is pörögtem, iszonyatosan jól éreztem magam végig. Régebben is jó volt itt menni és hiányzott, hogy másnap is odaállhassunk és még…még menjünk. Kemény verseny volt, de minden percét élveztük.

Milyennek találtátok a szakaszokat?

– Minden gyorsasági tetszett, kivéve az új, a Balaton. Az annyira nem adta nekünk az egyórás etap után, menni öt kilométert. Az eleje még elment, de az utolsó bukkanó után az a két kilométer élvezhetetlen volt. De összességében panaszra nem lehet okunk, mert még az időjárás sem szólt közbe, és legalább nem kellett hóban, jégben, esőben autóznunk. A stratégia az volt, hogy az első napot kicsit elspóroljuk, így is tettünk, mert mindenképpen be akartuk fejezni a versenyt. Nem tudtuk igazán hová soroljuk magunkat a mezőnyben a Peugeot-k között, mert az új pilóták képességeit nem ismertük annyira. Próbáltuk felvenni a ritmust, hogy minél közelebb kerüljünk hozzájuk.

Volt egy kis gondotok menet közben az autóval, mi történt?

– A technika ördöge csak nem került el most sem minket. Nem tudtam megállni egy lassítónál, kilyukadt a hűtő, elfolyt a hűtővíz, két percet bent is hagyunk a szakaszon, plusz kikéstünk és jött a 20 mp büntetés. A szervizbe sikerült megcsinálni a kocsit ugyanis Bakó Lacitól kaptunk alkatrészt, amiért nagy köszönet jár ismét neki. Kalandosra sikerült a második napunk, de az a lényeg, hogy megcsináltuk és mi is ott lehettünk a sok boldog versenyző között a Dobó téren. Teljesen elégedettek vagyunk az eredményünkkel, mert 4. helyen végeztünk a 6-os csoportban.

Lassan készülhettek a Miskolc Ralira.

– Igen, már most nagyon várom a folytatást. De addig még átnézzük a kocsit, és egy állandó navigátort is keresnem kell. Remélem megtalálom Pisti utódját, és nem kizárt, hogy egy kisebb versenyen megnézem, ha lesz rá lehetőség, hogy megy az együttműködés.

Reklámpartnerünk:

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ