Lendületben az új autóval, murván is!

Lendületben az új autóval, murván is!

MEGOSZTÁS

2023.08.04. – 29.Veszprém Rallye – beharangozó

Lendületben az új autóval, murván is!

A Mecsek Rallye-n debütált a magyar bajnokságban a SKODA Fabia RS Rally2 versenyautó Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt kettősével. A páros az első helyen állt, amikor lesodródott az útról és így elmaradt a pécsi jó eredmény. A Veszprém Rallye tesztje után is úgy gondolja Ádám, hogy az autó nagyon jó, nekik kell tudni felvenni a ritmust. Talán idén a legkomolyabb magyar mezőny gyűlt össze a második murvás futamra, ahol már tét nélkül tudnak versenyezni Velenczeiék

Az első helyről estek le Orfűn az útról Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt a Mecsek Rallye-n. A SKODA Fabia RS Rally2 szerencsére csak fénysérülést szenvedett, de a páros nem tudta folytatni a versenyt. „A bajnoki cím már elúszott. Ennek megfelelően talán önfeledtebben tudunk autózni és merészebben taktikázni Veszprémben. Örülök, hogy murvás verseny van a naptárban a pécsi után. Azt gondolom gyorsabban ki tudjuk mozogni az esést. A teszten már úgy éreztem, hogy nem maradt bennünk semennyire.” – mondta Ádám a királyszentistváni teszt után, ahol a ’csupasz’ autóval mentek, ami a verseny előtt kapja meg a végleges dekort. „Ahogy aszfalton, most murván is látszik, hogy az autó mindenben jobb egy kicsit, mint a korábbi fejlesztésű Skodák. Volt lehetőségem a múlt héten Tóth Tibi autójában, egy korábbi Fabia Rally2-ben ülni, tudtam menni pár kört és így még jobban össze tudtam hasonlítani a két autót.”

A Veszprém Rallye idén a második murvás verseny. „Egy napos a futam, nincs idő taktikázni! A pályákat ismerjük, mentünk már szinte mindegyiken. Szárazban teszteltünk. Úgy gondolom, hogy a verseny az teljesen más lesz. Ha már nem is mondanak esőt vasárnapra, de a pályák nagy része biztosan nedves lesz. Nem félünk ettől, hiszen a csapatnak mindenre van jó beállítása.”

Az Orsak Rallysport versenyautójával szereplő Velenczei – Vánsza páros így nyilatkozott az esélyekről: „Szeretnénk ott menni az elejében. Komoly mezőny gyűlt össze, talán még komolyabb, mint az aszfaltos versenyeken. A dobogó is komoly dolog lesz! Az autó biztosan tudja majd, bízok benne, hogy mi is fel tudjuk venni a ritmust. Az autóba nagyon sok a potenciál, élvezzük minden kilométerét, amit megtehetünk.”

A verseny hivatalos honlapja: https://larocosport.hu/

Kövesse csapatunkat a facebookon : https://bit.ly/VelenczeiVansza

 

A csapat partnerei:
BETONÚTÉPÍTŐ, Euroaszfalt Kft., T.A.G. SERVICES, Metalvision Kft., Közmű Alagút, RAPID-BETON, STRAVIA, SIVA Group, Forvett, Confidenza, LEAD DESIGN, S és K Nyomdatechnikai Kft., HungaroGUMI, LZ-TRANS WORK Kft., NORTH FORCE HUNGARY Kft., EFTECH, Gulf Lubricants Hungary, Good Safety, vedofelszerelesek.hu, HRT Spedition, GEOteam, Lehoczki Vagyonvédelem, KatiTrans, Pentele Solar, Innovatív Napelem.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ