Eddig a 2014-es győztes, Vincze Ferenc a leggyorsabb

Eddig a 2014-es győztes, Vincze Ferenc a leggyorsabb

MEGOSZTÁS

2016-szilveszter-rallye-1-nap-vincze-ferenc3

Fantasztikus belső körrel elrajtolt a 18. Szilveszter Rallye a Hungaroringen

Eddig a 2014-es győztes, Vincze Ferenc a leggyorsabb

 

Elképesztően izgalmasan alakult az első nap az idei, 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. Az első gyorsasági szakaszon a versenyzők apait-anyait beleadtak, és a nagy száguldást végül a Vincze Ferenc, Kuti Péter duó nyerte a 10,1 másodperc (!) hátrányt összeszedő ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna kettős előtt. Folytatás december 29-én, csütörtökön reggel fél nyolctól., akik további 1 másodpercet adtak a 2015-ös Európa-bajnok Botka Dávid, Szenner Zsolt párosnak.

Több ezren izgulták végig a Hungaroringen a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye első szakaszát, melyen szerencsére gond és sérülés nélkül végigért a majd háromszáz induló. Már bőven az estében járt az idő, mire a legjobbak beérkeztek a célba – fordított sorrendben indították a versenyzőket –, ám a tömeg végig kitartott az egyre jobban feltámadó szél ellenére. Így legalább mindenki láthatta a paddock végénél a tűzijátékot, amely lezárta a szerdai napot. Abszolútban a 2014-es győztes Vincze Ferenc, Kuti Péter (Skoda Fabia R5) áll az élen, megelőzve az ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna (Ford Fiesta R5) és a Botka Dávid, Szenner Zsolt (Citroen DS3 R5) kettőst.

2016-szilveszter-rallye-3-elozetes-vincze-ferenc„Nem akartam elhinni, hogy ilyen jó időt értünk el, ugyanis még nem nyomtam száz százalékosan az autónak. Fantasztikus érzés így kezdeni, hiszen élesben most megyek a Fabia R5-össel először. Azt hiszem, most már merhetünk nagyot álmodni, ám ez az előny pillanatok alatt elolvadhat. Csütörtökön minden beleadunk, nagy dolog lenne, ha kétszeres győztesként zárhatnám az idei Szilveszter Rallye-t” – jelentette ki Vincze Ferenc, akinek 10,1 másodperc az előnye az első szakaszt követően.

2016-szilveszter-rallye-1-nap-vincze-ferenc2

„Annak ellenére, hogy a keddi teszten még sok gondunk akadt, a mostani szakaszon minden rendben volt, elégedett vagyok az elért eredménnyel. Maradt még bennünk, meglátjuk, a hosszú csütörtökön ki mire lesz képes” – árulta el ifjabb Kiss László.

2016-szilveszter-rallye-1-nap-kiss-laszlo

„Abszolút elégedett vagyok a teljesítményünkkel, amit csak az árnyékol be egy kicsit, hogy a szakasz végére teljesen elmelegedett a gumink. Nem éreztem azt, hogy ekkora hátrányt szenvedtünk volna, mert ennél jobban aligha teljesíthettem volna a mai távot. Nem behozhatatlan ez a 11,1 másodperc, odateszem magam a csütörtöki szakaszokon is” – fogalmazott Botka Dávid.

2016-szilveszter-rallye-1-nap-botka-david

Csütörtökön fél nyolckor indítják a második szakaszt, melyet a nap folyamán további öt követ majd. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz. A szervezők azokra is gondoltak, akik esetleg nem tudnak kimenni a Hungaroringre. Nos, ők sem maradnak le semmiről, hiszen a verseny minden pillanatát nyomon követhetik majd az élő rádió és televíziós közvetítések segítségével. A Hungaroring környékén egy tíz kilométeres sugarú körben a 92.4 hullámsávon lesz hallható a Rallye Rádió élő adása, míg a világhálón a viadal hivatalos honlapján (www.szilveszterrallye.hu), a Rallye Rádió honlapján (www.rallyeradio.com), az egyik szakportálon (www.duen.hu), illetve a www.sportlivemedia.hu oldalon lehet az élő televíziós közvetítést nyomon követni. Ha valaki az eredményeket online szeretné nyomon követni, az megteheti mindezt a www.rallylive.hu oldalon.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ