Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi évzárón

Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi évzárón

MEGOSZTÁS

2016-szilveszter-rallye-elozetes3

Öt nap után máris le kell zárni az idei Szilveszter Rallye-ra való nevezés lehetőségét a rengeteg induló miatt

Hat ország pilótái száguldanak majd a hungaroringi évzárón

Úgy tűnik, idén is megdőlnek a legfontosabb rekordok a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A nevezési lehetőséget öt nap után le kellett zárni, és már most biztosra lehet venni az előzetes lista alapján, hogy megdől az eddigi részvételi rekord a december 27-29 között hagyományosan a Hungaroringen megrendezendő évbúcsúztató versenyen, és várhatóan hat országból érkező majd 300 versenyző áll majd rajthoz. A Szilveszter Rallye szervezői elárulták, a viadal történetében először belépőt kell váltania a kilátogatóknak, ugyanakkor a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is élő televíziós és rádiós közvetítés lesz a versenyről az interneten.

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. Ráadásul már most biztos, hogy az eddigi részvételi rekord megdől az évzáró versenyen.

2016-szilveszter-rallye-furedi-andras„Hatalmas érdeklődés mutatkozik meg a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy egy rekordot máris megdöntöttünk, hiszen egy óra alatt elkelt az összes boksz, míg a szerda esti nyitás után alig harminc óra alatt több mint kétszázan adták le a nevezésüket. Miután ilyen rövid idő alatt majdnem elértük a háromszázas álomhatárt, így már ma lezártuk a nevezési lehetőséget. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert akkor akár nézőcsúcs is születhet az idén” – árulta el Füredi András, a verseny egyik főszervezője.

A verseny történetében először egyébként a nézők csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak el a viadal belső és külső helyszíneire a Hungaroringen. A 2000 forintos jegyeket – amely mindkét napra és a viadalt kísérő rendezvényeire is belépést biztosít – kizárólag a helyszínen, több értékesítési ponton lehet majd megvásárolni, melyek helyét a közvetlenül a rendezvény időpontja előtt a Szilveszter Rallye hivatalos honlapján minden érdeklődő megtalálhatja. Jó hír, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallyen is hat ország versenyzői lesznek ott a rajtnál – csehek, szlovákok, németek, osztrákok, lengyelek és a magyarok –, ráadásul amellett, hogy most is biztosan lesz WRC autó a mezőnyben, az eddig rallyeversenyeken megjelent összes R5-ös típus is megcsodálható lesz a Hungaroringen. Egyébként a pályavonal – mind a belső, mind pedig a külső részen – némileg módosul az eddigiekhez képest, és ezek a változások még látványosabb versenyt ígérnek.

Akárcsak tavaly, idén is élőben nyomon követhető lesz a viadal az interneten rádiós – Szilveszter Rallye Rádió a FM 92,4 MHz frekvencián – és televíziós – a hivatalos honlapon – közvetítés formájában.

2016-szilveszter-rallye-garamvolgyi-zoltan„Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsragadozónak számító WRC-t is láthatják majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve  CEZ, azaz Közép-Európa bajnok is található az előzetes nevezések alapján. Külön odafigyelünk arra, hogy különböző programokat biztosítsunk a kilátogatók számára, így  a  főbejárat mellett a verseny alatt és a 28-i esti körgyorsasági után szabadtéri, zenés Rally Hütte Partyra várunk mindenkit, ahol Red Bull promo és Foodtruck catering várja az éhes-szomjas vendégeket, de a Hungaroring belső területén is számos meglepetéssel várjuk a nézőket” – tette hozzá a másik főszervező, Garamvölgyi Zoltán.

Egy biztos, december 28-án, szerdán egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor, csütörtökön (december 29.) pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz.

Fotó: Molnár Ádám – Pole Positions Communications

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ