Ami késik, nem múlik: Idénykezdet a Silver Sun-Unicorse Teamnél

Ami késik, nem múlik: Idénykezdet a Silver Sun-Unicorse Teamnél

MEGOSZTÁS

Éppen a koronavírus járvány kirobbanásának napján kezdtek volna, de mostanáig kellett várni vele. Így lehetne egyetlen mondatban összefoglalni, mennyit csúszott a Silver Sun-Unicorse első, Hungaroringen tartott tesztje.

Ám ami késik, az nem múlik: az elmúlt fél évben folyamatosan csiszolgatott TCR specifikációjú Alfa Romeo Giulietta végül megtörte a csendet, és pályára gurult az MNASZ (Magyar Nemzeti Autósport Szövetség) által tartott zártkapus teszten. A technika bejáratása és a felkészülés/tesztelés mellett a csapat legfőbb célja az volt, hogy lehetőséget adjon az utánpótlásnak.

Ennek keretében az autón a délelőtti és délutáni felmenetelek során egy tehetséges testvérpár, Körmöczi Gergő és Körmöczi Balázs osztozott. Az ifjúságnak hatalmas ugrás volt az olasz technika, ennek ellenére mindketten nagyon pozitív napot zártak. A fiatalok versenyzői karrierük korábbi szakaszaiban gyengébb versenygépeket vezettek, de mindketten becsülettel helytálltak a 350 lóerős autó volánja mögött.

Körmöczi Gergőt elmondása szerint nem lepte meg az Alfa teljesítménye, komfortosan érezte magát a volán mögött:

„Másodjára ültem az autóban, és a pálya sem volt ismeretlen, jó párszor versenyeztem már a Hungaroringen. A pillangóváltót, a kevesebb kuplunghasználatot és a jóval nagyobb nyomatékot leszámítva, kis túlzással minden ugyanaz volt, mint a kupás Suzukiban. A csapattal minden etap után egyeztettünk, átnéztük a telemetriát, hol vesztettem időt, átbeszéltük a féktávokat és a kigyorsításokat. Nagyon tetszett, amit láttam és tapasztaltam, összességében remek napot zártunk. Köszönöm a csapatnak a lehetőséget!”

Körmöczi Balázsnak is mosolyra görbült a szája a volán mögött, és nem is titkolta, a hosszútávú jövőben szívesen versenyezne egy TCR szériás géppel:

„Én is Suzukival versenyeztem idáig, és fronthajtás ide, pályaismeret oda, bizony nem tagadom, kihívás volt a Giuliettát vezetni. Egy bitang erős jószág, amit finom mozdulatokkal kell terelgetni, ugyanakkor, ha megadod neki a kellő tiszteletet, akkor kezelhetővé válik. A teszt minden pillanatát nagyon élveztem, idén már nem látok rá esélyt, de a jövőben szívesen váltanék egy hasonló autóra!”

Palotás Péter személyében az idősebb generáció is képviseltette magát a Silver Sun Sport szezonindító gyakorlásán. A gárda hosszabb távú tervei között szerepel az endurance vonal, ahol sokkal lényegesebb szempont a higgadtság, mint a fiatalos hév:

„Az elmúlt öt esztendőt egy másik sorozatban töltöttem, ami merőben eltérő vezetési stílust követel meg az embertől. Az első körökben ez komoly küzdelem volt, a betonon nem működnek a salakon és a murván berögződött reflexek. Az autó nagyon a szívemhez nőtt, rettentően kezes és jól irányítható, minden mozdulatáról süt, hogy ez egy valódi, letisztult gyári technika. Már az első néhány méter után beleszerettem, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy szakágváltás lesz a vége…”

Pogácsás István csapatmenedzser is megszólalt, de a jelennél sokkal fontosabb dolgokról beszélt, ami nem más, mint a gárda jövőbeni koncepciója:

“Nagyon lényeges szempont, hogy az utánpótlásra koncentrálnunk, a fiatal pilóták kinevelése minden szinten fontos mozzanat. Mi igyekszünk lehetőséget adni és teret biztosítani ehhez, az első lépéseket már meg is tettük: a jövőben a sportminisztériummal karöltve próbálunk egy olyan hatékony és eredményes tervezetet létrehozni, amely majd érinti a túraautózás szegmensét, mint állomást, és a gokarttól kiindulva, egészen a Forma-1-ig tekint előre. Továbbra is várjuk a fejlődni vágyó fiatal pilóták jelentkezését a silversunsport@freemail.hu email címre!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ