BERTA BENJÁMIN: Euroformula debütálás összeszedett versenyzéssel és hetedik hellyel

BERTA BENJÁMIN: Euroformula debütálás összeszedett versenyzéssel és hetedik hellyel

MEGOSZTÁS

Versenynapra ébredt a Hungaroring, ahol többek között az Euroformula Open formaautós mezőnye egy-egy időmérőt és versenyt teljesített.

Berta Beninek felemásan alakult a szombat, hiszen a kvalifikáció nem sikerült a legjobban a tehetséges magyarnak, mivel a kilencedik helyezéssel mélyen a saját várakozásain alul teljesített. Sokáig úgy festett, hogy a felső középmezőny is összejöhet a versenyzőnek, ám az agresszívebb vezetési stílus ezúttal zsákutca volt:

„Szerettem volna bizonyos kanyarokon több tempót átvinni, ennek érdekében a szokásosnál egy kicsit agresszívabb voltam. Ez sajnos nem volt kifizetődő, így ha csak néhány tizeddel is, de a mezőny végében találtam magam. Nagy baj nincs, a versenyre igyekszem minél jobban felszívni magam, és konzekvens tempóval minél előrébb jutni. Ez azért is lenne fontos, mert a második futam fordított rajtrácsos lesz, a nyitófutam első hat helyezettje helyet cserél majd. Ez jó esély lehet nekem, de elsősorban a tempómon szeretnék javítani, és önerőből feljebb lépni.” – nyilatkozta a kvalifikációt követően Benjámin.

Az első verseny húsz perces csúszással kezdődött, mert a még az előző futamon sérült gumifalat javították. Mindez nem zavarta össze Berta Benjámin koncentrációját, aki egy remek rajtot követően végül hetedik helyen zárta élete első Euroformula Open versenyét:

„A rajtom jól sikerült, majd utána igyekeztem minden veszélyes csörtéből kimaradni. Ekkor még a tapadásom sem jött meg, de a harmadik körtől kezdve egyre jobb lett a helyzet, és ez az időkön is meglátszott. Ezután túl sok csatát és izgalmat már nem hozott nekem a verseny, de végig konzekvens körökre voltam képes. Ugyan még mindig van min javítani, de a versenytempóm és az adatok alapján az első néggyel már tudnék együtt menni. Ami mindenféleképpen biztató, hogy az FIA F3-at is megjárt Ayrton Simmons csapattársamhoz nagyon közel vagyok. Holnap további két futam jön, ahol szeretnék tovább gyorsulni, és még erősebb teljesítményt nyújtani!” – zárta a nap krónikáját a népszerű fiatal versenyző.

Holnap további két verseny vár Benjáminra, a 11:20-kor és 15:40-től kezdődő futamokról természetesen lapunk is beszámol majd.

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

 

Fotó: Háfra Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ