
Thierry Neuville zárta az élen az EKO Akropolisz-rali Görögország pénteki versenynapját, amely már az első teljes murvás etap során ismét bebizonyította, miért tartják ezt a futamot a világbajnokság egyik legkegyetlenebb megméretésének.
A Hyundai Shell Mobis World Rally Team versenyzője 9,7 másodperces előnnyel fejezte be a napot Sébastien Ogier előtt, míg csapattársa, Adrien Fourmaux a harmadik helyen zárt egy olyan napon, amelyen egyszer már vezette is a versenyt, mielőtt egy defekt értékes időt vett volna el tőle.
A rali leghosszabb napja 129,22 versenykilométert foglalt magában. A Loutrakitól északra fekvő hat murvás gyorsasági során a versenyzőknek vastag laza murvát kellett letakarítaniuk, borotvaéles kövekkel kellett megküzdeniük, és szinte folyamatosan ott lebegett felettük a defekt vagy műszaki hiba veszélye.
Kevés páros úszta meg problémák nélkül a pénteket, Neuville azonban higgadt, megfontolt versenyzése elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az élen várja a szombati folytatást.
„Mindig jó érzés vezetni a versenyt, de ez jelenleg még semmit sem jelent számunkra, mert nagyon hosszú még a rali” – mondta Neuville.
„Holnap rendkívül kemény nap vár az autóra és a gumikra.”

A Stiri hozta meg a vezetést
Neuville a 4. gyorsasági szakaszon (Stiri) állt az élre, miután Fourmaux jobb első defekttel ért célba.
A belga versenyző közben saját problémával is küzdött: elveszítette autója első splitterét, ami jelentősen megváltoztatta az i20 N Rally1 aerodinamikai egyensúlyát.
Ennek ellenére a délutáni szakaszokat kiválóan menedzselte.
„A végén nagyon szoros volt a helyzet” – mondta az első Stiri után.
„Hihetetlenül durva odakint a pálya.
A gyors részeken sokat küszködtem, mert hiányzik az első splitterünk, így teljesen felborult az autó aerodinamikai egyensúlya.”
Ogier végig ott maradt
Sébastien Ogier egyetlen pillanatra sem szakadt le.
A Toyota Gazoo Racing versenyzője megnyerte a 4. gyorsaságit, és egész délután Neuville közvetlen üldözője maradt.
A kilencszeres világbajnok azonban hangsúlyozta: számára most nem a támadás, hanem a túlélés a legfontosabb.
„Jó napunk volt, elégedett lehetek vele” – mondta Ogier az utolsó gyorsasági után.
„Jelenleg csak magamra koncentrálok, és arra, hogy elkerüljem a problémákat.”
Fourmaux: villámgyors, de balszerencsés
A péntek délelőtt egyértelműen Adrien Fourmaux tempójáról szólt.
A francia:
0,1 másodperccel megnyerte a Bauxites gyorsaságit Neuville előtt,majd fantasztikus autózással a Parnassos Mt szakaszon átvette a verseny vezetését.
Az Akropolisz azonban gyorsan visszavágott.
A következő gyorsaságin kapott defekt miatt visszaesett a negyedik helyre.
Délután azonban ismét támadásba lendült.
Megnyerte a nap utolsó gyorsaságiját, a Thivát, és ezzel visszakapaszkodott az összetett harmadik helyére.
Hátránya:
42,4 másodperc Neuville mögött.
M-Sport: öröm és csalódás egyszerre
A péntek talán legdrámaibb történetét az M-Sport Ford World Rally Team szolgáltatta.
Armstrong ragyogott…
Jon Armstrong egész délelőtt szenzációsan autózott.
egészen az összetett harmadik helyig kapaszkodott,majd az Elikon Mt gyorsaságin megszerezte pályafutása első WRC-szakaszgyőzelmét.
Az északír:
0,6 másodperccel verte meg Ogiert az SS5-ön.
…majd minden összeomlott
A következő gyorsaságin azonban egyszerre két probléma is jelentkezett:
jobb első defekt és teljesítményvesztés.
Armstrong végül több mint négy percet veszített a Stiri 2 gyorsaságin, majd feladta a napi versenyzést.
„Nem tudom, mi történt.
Egyszerre kaptunk jobb első defektet, majd teljesen eltűnt a motor teljesítménye.”
McErlean és Sesks remekelt
Armstrong balszerencséje ellenére az M-Sportnak továbbra is kiváló napja volt.
Josh McErlean anegyedik helyen zárt, 1 perc 10,1 másodperc hátránnyal. „Jó érzés ilyen pozícióban lenni” – mondta.
„Stabil napunk volt, és igyekeztünk minden problémát elkerülni.
A legfontosabb cél az volt, hogy kedvező rajtpozíciót szerezzünk holnapra, és szerintem ezt sikerült elérnünk.”
Mārtiņš Sesks mindössze 6,8 másodperccel maradt el McErleantől, így az ötödik helyen fejezte be a napot.
Katsuta, Evans és Pajari
Takamoto Katsuta hatodik lett.
A japán versenyző egész nap a kockázatok mérlegelésével küszködött a rendkívül köves görög utakon.
Evans számára rémálom volt az útseprés
A világbajnoki éllovas Elfyn Evans hetedikként zárt.
Hátránya:
2 perc 8,4 másodperc.
Elsőként rajtolva egész nap laza murvát és hatalmas köveket takarított le az útról.
A tapadás szinte végig hiányzott.
„Tudtuk, hogy nehéz lesz, de még annál is nehezebb lett, mint amire számítottunk” – mondta Evans.
„Az utolsó gyorsaságin próbáltam egy kicsit jobban nyomni.
Ott valamivel megbocsátóbb volt a talaj, de még így sem éreztem úgy, hogy igazán tudnánk gyorsulni.”
Sordo, Mikkelsen és WRC2
Dani Sordo nyolcadik lett.
A Parnassos Mt gyorsaságin kerékcserére kényszerült, ami közel két percébe került.
Andreas Mikkelsen a kilencedik helyen áll, egyben vezeti a WRC2 kategóriát.
A norvég egész nap szoros csatát vívott Robert Virvesszel, akit péntek estére 8,2 másodperccel előzött meg.
A Rally2-es autók között Alejandro Cachón áll a harmadik helyen.
Pajari és Solberg
Sami Pajari zárta az első tízet.
A finn számára nehéz nap volt: defekt,rövid teljesítményvesztés is hátráltatta.
Oliver Solberg pénteki versenye pedig a nap utolsó gyorsaságiján ért véget.
A svéd a 6,5 kilométeres pontnál kisodródott, Toyota GR Yaris Rally1-esével fennakadt a partoldalon, és nem tudta folytatni a versenyt.

Szombaton következik
A mezőny szombaton a Peloponnészoszi-félszigeten folytatja a versenyt.
A program: Ghymno,Kolines,Menalo Mt, Kefalari gyorsasági szakaszokat tartalmazza.
matezsoltee















