Négy autóval áll rajthoz az LPWMSport csapata a 2019-es Országos Rallye Bajnokság és az FIA ERC záró futamán a Rally Hungary-n.
A keddi hivatalos tesztel elkezdődött a várva várt rallys hét a csapatnál. Az elmúlt versenyekhez hasonlóan az autók nem változnak, a Lovász Pál – Kürti Tamás egység ismét a Skoda Fabia R5-tel száll csatába. A Bacsa Tamás – Hanyik Gergely duó Mitsubishi Lancer EVO IX-cel küzd a PRC bajnokság arany serlegéért. Riskó Dániel – Bíró Péter páros a megszokott kupás 208-as Peugeottal versenyez a hazai pályán. Ezen a versenyen csatlakozik a csapat színeihez a Vida János – Bessenyey Zoltán duó, akik az ERC 0-ás autó szerepét töltik be a másik Peugeottal, így „BZ” újra bukócsöves autóban tölti a hétvégét.
A csapat első számú versenyzői a Lovász Pál – Kürti Tamás duó gondoltak egy merészet és beneveztek az Európa Bajnoki mezőnybe is a Skoda Fabia R5-tel.
„Azt gondolom, óriási dolog az, hogy Európa Bajnoki futamot rendez Magyarország és ennek nagyon örülünk. Lehetőségünk adódott az ERC mezőnybe is benevezni, így mi éltünk ezzel az opcióval. Változó időjárási körülményekre számítunk, és azt gondolom, hogy fel kell készülnünk mindenre. A hideg csúszós aszfaltra kell tapadást találnunk és ez nem lesz könnyű feladat. Az élmezőny biztosan komoly tempót fog diktálni és mi abból láthatjuk milyen az út, amin haladunk. Nagyon jó gyorsasági szakaszok várnak minket és komoly távot is kell majd teljesítenünk” – árulta el Lovász Pál a mai teszt után.
A Rally Hungary-n a csapat színeiben indul a Vida János – Bessenyey Zoltán összetételű páros. János korábban a gyorsasági szakágban versenyzett és nyert bajnoki címet Renault Clioval, mostanság pedig a Laptiming műsorban látható. Kétszeres Európa Bajnok navigátorát senkinek nem kell bemutatni, Zoli balesete után éles körülmények között a magyar EB futamon debütál majd. A páros az EB mezőny előtt rajtol majd.
„Nagy adag kíváncsiság van bennem” – kezdte a beszélgetést Zoli, majd hozzátette. „Kíváncsi vagyok a rég nem látott versenyzőtársakra, hogyan fogadnak majd. Az ERC-s versenyzőtársakra, a rally körül mozgó arcokra. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen leszek a jobb oldalon, érdekel az a poszt, amit mi a Janival, mint nullás autó látunk el, már nagyon várom a pályabejárást. Érdekel az érzés, amikor ott fogunk menni élesben a szakaszon és jobbról én irányítom Jánost. Várom a versenyt, hogy ezekre a kérdésekre megkapjam a válaszokat.”
A Bacsa Tamás – Hanyik Gergely duó a Mecsek Rallye-s győzelmükkel az élen áll van a Production Cupban. A hétvégén, Orfűn egy Rallye3-as versenyen készültek a nyíregyházi versenyre.
„A hétvégén a partnereimnek köszönhetően egy remek felkészülésen vettünk részt Orfűn. Nagyon örülök a lehetőségnek és ezt köszönöm nekik egyúttal is. Ennek köszönhetően úgymond benne van a kezemben az autó, ez most sokat segít. Tavaly Nyíregyházán még Rallye2-ben versenyeztünk egy sokkal rövidebb, fantasztikus versenyen, ahol a Ladával az abszolút második helyet szereztük meg. Idén már más lesz a helyzet, Rallye1-ben Mitsubishivel. Azt gondolom, hogy jól felkészültünk és nagy a tét számunkra, itt fog eldőlni a PRC bajnoki cím sorsa. Jelenleg ez nem teher számomra, egy újabb versenynek fogom fel a futamot és nyugodt vagyok. Már most tudom, hogy ez lesz az év futama” – mondta el gondolatait a verseny előtt Bacsa Tamás.
A Riskó Dániel – Bíró Péter páros félig hazai versenyen vesznek részt. Már nagyon várják a versenyt és remélik, hogy jól teljesítenek majd. A mai teszt után Dani elárult pár dolgot.
„Pozitív vagyok, a mai teszt nagyon jó volt. Örülök, hogy tudtunk menni az autóval, hiszen Pécsen ültünk benne utoljára. A csapat mérnökével sikerült több beállítást kipróbálnunk, így képbe kerültünk a hideg és nedves aszfalttal és a gumikkal is. Célunk, hogy helyt álljunk a Peugeot Kupában, jelenleg az ötödik helyen állunk, de elérhető még a negyedik hely is. Remélem sok néző előtt egy jó versenyt zárunk majd” – zárta a beszélgetést Riskó Dani.
Az LPWMSport Partnerei: CREDOBUS, Lisztes Trans Kft., KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Millers Oils, Expert Lajta Kft., Hankook Racing Tyres, Diesel DR, Total, Bus Center Kft., Hungarofék Kft., REDO Water Systems Kft., Kaláka Pincészet, B EURO CAR Kft.