Matics újra dobogón – Székesfehérvár Rali tudósítás

Matics újra dobogón – Székesfehérvár Rali tudósítás

MEGOSZTÁS

IMG_6982

Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX

  1. augusztus 7.

Matics újra dobogón – Székesfehérvár Rali tudósítás

Idei legjobb eredményét érte el Matics Mihály és Zejda Viki az Országos Ralibajnokság ötödik futamán, a Székesfehérvár Ralin, ahol a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel a 3-as géposztály második helyén végeztek. A négy negyedik hely után megszerzett idei első dobogós eredmény kulcsát ezúttal nem a gumiabroncsokban kellett keresni, hanem a végre jól működő lengéscsillapítókban és a VFTS-nél használt, régi rendszerű, egyszerűsített itinerben.

„Négy negyedik hely után nagyon jót tette az önbecsülésünknek ez a második – mondta Matics Mihály. – Nem a serlegre hajtottam, inkább bosszantott, hogy nem tudunk a többiekkel lépést tartani. Most nagyon jót meccseltünk Rongóval (Rongits) és Osival (Osváth) is, de a 3-as géposztályban mércének számító Balogh Janihoz is sokkal közelebb voltunk, mint az idén bármikor.”

IMG_6900

„A verseny előtt megnézettem a lengéscsillapítókat. Amikor megvettem őket, kifejezetten dobálós, magyar pályákra kértem a beállításukat. Most, amikor szétszedték, azt mondták, hogy hol akartam versenyezni vele, mert nagyon sima aszfaltra való volt. Most végre megcsinálták olyanra, mint amilyet eredetileg szerettem volna. Amikor visszakaptuk, elmentünk egy tesztre Zobákpusztára. Emlékeztem az egyik kanyarra – ahol van egy hupli – pár éve negyedikben fordultam. Most megint negyedikben próbáltam, az autó tök jól viselkedett, megnéztem ötödik fékkel, még mindig állt, ötödik gázelvétellel, meg sem moccant. Az lett a vége, hogy ötödik padlón át lehetett küldeni rajta, az autó állt az úton, mint a cövek. Azt meg nem kell magyaráznom, mekkora különbség negyedikben vagy ötödik padló menni. A versenyen is sokkal kezesebb volt az autó, gyorsabban, bátrabban tudtunk vele menni és az időeredmények is sokkal jobbak voltak, mint eddig.”

„Változtattunk az itineren is. Ha egy pályát ismersz fejből, akkor jó lehet a pontos, részletes itiner, de ha sok információt kell elmondania a navigátornak, akkor ahhoz eleve hadarnia kell, neked meg nincs időd úgysem arra, hogy mindent feldolgozz. Ezért egyszerűsítettem az itinert, sokkal kevesebb információval. Kicsit visszanyúltunk a gyökerekhez, a VFTS-nél használt itinerhez. Egyelőre úgy néz ki, ez is bejött.”

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ