Másnak e tájék mit jelent…

Másnak e tájék mit jelent…

MEGOSZTÁS

Dinamikus versenyre számít Kurtos Róbert és Fridrik Gergő az I. Boldogkő Ralin. Mint két kisgyerek…úgy várják már, hogy ismét bepattanhassanak a versenyautóba.

Robi, mennyit teszteltetek az első futam előtt?

– Jól figyelj, mert elárulom a titkot. Pont semmit…kivéve, ha az számít, hogy felálltam vele a trélerre. 😊 Még nem teljesen vagyunk készen az autóval, de már látjuk legalább a végét. Futóművet állítunk és ha belefér, akkor programoztatni is szeretnénk a verdát, mert az még tavaly sem volt az igazi. Jó lenne gurulni vele egy kicsit, de legfeljebb itt a mi kis városunkban megmutatom milyen szép fényezés van rajta, vagy a telephelyen kipróbálom. Sajnos másra nem futja most időhiány miatt. De öröm és „bódottá” van, mert végre minden papír rendben a Micun, úgyhogy csak újra be kell lakni.

1-10-ig mennyire vártátok már a versenyszezon kezdetét?

– 100! Borzasztóan hiányzik már ennyi idő után, hogy újra beülhessünk, kikapcsoljuk az agyunkban a hétköznapi üzemmódot, és csak mehessünk végre. Persze ésszel, mert sikerült újra talicskával beletolni a pénzt a renoválásba, úgyhogy nem szándékozom év közben felújítani a kocsit, inkább vigyáznék rá. Úgy tudom maradunk hárman a Production Cup-ban, így lehet tovább csatázgatni idén is. Reméljük nyugisabb időszak jön már, és végre újra élvezhetjük a versenyeket és az életünket egyaránt.

Felkészültetek az első csatára?

– Erre nem kell készülni, csak menni és élvezni az egészet. Én még anno a túrában kezdtem, és a Szendrő Rali, Ózd Rali nagy kedvencem volt. A 90-es évekbe szívesen visszamennék. Teljesen más volt minden. Na de elég a nosztalgiából, most ez van, ezt kell szeretni. Tehát ismerem ezeket a pályákat, szeretem is őket, mentem már rajta anno…Hondával. Ebből ki lehet sakkozni, hogy azért az nem tegnap volt. Szerintem jó pályák lesznek, és élménnyel teli itt a közelben autózni. Szép a táj, szinte hazainak mondható, közel hozzánk és a szívünkhöz. Arról nem beszélve, hogy végre egy olyan verseny, ahol a saját ágyamban alhatok és kipihenten állhatok a rajthoz. Ennél már csak az lenne szebb, ha megnyernénk az első futamot idén – nyilatkozta Robi mosolyogva.

Partnereink:

Kelet Autósport Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; ztvmotorsport.hu

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Kurtos Róbert

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ