Győzelem!

Győzelem!

MEGOSZTÁS

Ranga Motorsport – Veszprém-rali, összefoglaló

Győzelem!

Kőkemény nap volt, férfias küzdelemmel és jókedvű beszélgetésekkel megfűszerezve.

Elsőként rajtoltak vasárnap, ők takarították az utat, emiatt (meg a tizedmásodpercekre menő, kiélezett csata okán is) száz százalékos koncentrációra volt szükség. Elfáradtak a végére, de megérte: Ranga Péter megszerezte pályafutása első országos bajnoki futamgyőzelmét – s bár navigátora, Szőke Tamás mögött már jó néhány siker van, ő is úgy ünnepelt, mintha ez lenne az első.

„Elsőként rajtoltunk, s az apró kövek miatt iszonyatosan csúszott a pálya, nem is gondoltam, hogy ez ennyit számít – elevenítette fel a történteket Ranga Péter, aki 1.9 másodperccel vezetett Benik Balázs előtt a nap elején. – Egész nap csak Benik Balázsra figyeltünk, őt szerettük volna kontroll alatt tartani, ami egyáltalán nem volt könnyű. Két gyorsaságin ő volt gyorsabb, kettőn mi, de a végén hét másodperccel mi nyertünk. Igazi férfias, tiszta küzdelem volt, s hatalmas sportértéke van számomra, hogy harcolni tudtunk egy háromszoros bajnokkal. Nagyon nagy versenyzők közé kerültünk most be, nem tud bárki bajnoki futamot nyerni Magyarországon, úgyhogy rettenetesen boldog vagyok. Ráadásul apa pénteken lett volna hatvan éves, szerintem azt is sikerült méltóképpen megünnepelni, és nagyon megható volt, hogy a rajtnál és a célban is megemlékeztek róla.”

Ranga Péter hozzátette, bízott benne, hogy gyorsak tudnak lenni ezeken a pályákon, hiszen a Mikulás ralit (bár az nem ob-futam volt) sikerült itt megnyerni, s tavaly is vezettek Veszprémben, csak akkor egy technikai hiba megakadályozta a sikerüket.

Ez a mostani menet sem volt egyszerű…

„Az utolsó gyorsaságinak 5.8 másodperces előnnyel vágtunk neki, de az előző körben ugyanezen a szakaszon három és felet kaptunk Balázstól, úgyhogy tudtuk, rá kell pattannunk a gázra – folytatta Ranga Péter. – A rizikós helyzetekbe is belementem, mert bevallom, egy kicsit vérszemet kaptam, de a végén még így is izgatottan vártuk, hogy Balázs beérjen a célba. Akkor aztán nagyon nagy ünneplést csaptunk, valahogy lekerült rólunk az elmúlt napok feszültsége. Tudni kell, hogy múlt vasárnap összetörték az autónkat Lengyelországban, így a csapat megfeszített munkája is kellett ahhoz, hogy most ünnepelhessünk. A fiúk két napig nem aludtak, de azt mondták megérte – igazi csapatmunka eredménye ez a győzelem…”

A Ranga Motorsport másik párosa, az ifjabb Ranga László, Tóth Imre kettős a nyolcadik helyen ért célba a viadalon, de az ő napjukat is megszépítette a fiatalabbik Ranga fivér győzelme.

„Nagyon örülök Peti sikerének, az volt a nap fénypontja! Ami minket illet, mentünk, s gyűjtöttük a tapasztalatot murván – mondta ifj. Ranga László. – Két percenként rajtoltatták a mezőnyt, de az erdőben úgy megállt a por, hogy alig láttam valamit, s mivel számomra idegenek voltak a pályák, nagyon nehéz volt belőni a kanyarokat. Ráadásul nagy tempónál néha még a Škoda vezet engem, nem én őt – ezt kell kicsit helyre tenni. Nem foglalkoztam az időeredményekkel, inkább csak arra koncentráltam, hogy minél hamarabb ráérezzek a Fabiára murván. És összességében azt mondhatom, hogy nagyon tetszik.”

VESZPRÉM-RALI, AZ OB 5. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Ranga Péter, Szőke Tamás (Ranga Motorsport, Škoda Fabia R5) 1:02:05.9, 2. Benik, Rácz (Benik Motorsport, Škoda Fabia R5) 7.4 mp h., 3. Vincze, Bazsó (S-Motorsport, Škoda Fabia R5) 47.9 mp h., …8. ifj. Ranga László, Tóth Imre (Ranga Motorsport, Škoda Fabia R5) 2:28.1 p h.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ