Vége a kalandnak Solberg és a Hyundai között

Vége a kalandnak Solberg és a Hyundai között

MEGOSZTÁS

A Hyundai Motorsport nem hosszabbítja meg Oliver Solberg szerződését 2023-ra. A koreai csapat ezért úgy döntött, hogy nem nevezi Solberget a Japán záró FIA WRC aszfaltos futamra, csak a pályabejárásra.

Oliver Solberg: Nyilvánvalóan csalódott vagyok a helyzet miatt, de tiszteletben kell tartanom a csapat döntését és az új tervét, hogy három autóval és csak tapasztalt versenyzőkkel folytatja a versenyzői felállásban. Nagyon kedves volt tőlük, hogy nyitottak voltak velem a folyamat során. Tudom, hogy nem volt könnyű döntés, mivel a terv megváltozott. Továbbra is hálás vagyok ezért az első lehetőségért, amit felajánlottak a WRC-ben. Tudtuk, hogy ez a szezon a tanulásról fog szólni, és ez kétségtelenül értékes tapasztalat lesz számomra a pályafutásom következő szakaszában. Továbbra is az év hátralévő részében is elkötelezett maradok a csapat mellett, és köszönetemet fejezem ki mindenkinek Alzenauban a futamokon nyújtott támogatásukért. Ezt a fejezetet jó feltételek mellett fejezzük be, és minden jót kívánok nekik.

Solberg az Autosport értesülései szerint tárgyalásokat folytat az M-Sporttal a következő szezonra.

Érdekesség az M-Sporttal kapcsolatban, hogy Ott Tänak visszacsábításáért komoly erőket mozgatnak meg.

matezsoltee

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ