Újabb bajnoki címre hajt a Hideg-Kerék kettős

Újabb bajnoki címre hajt a Hideg-Kerék kettős

MEGOSZTÁS

hideg_kerek_nova-gorica

HIDEG RALLY TEAM – Waldviertel Rally 2016

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

Legutóbb október elején állt rajthoz Hideg Krisztián és Kerék István. Akkor a poreci Croatia Rallyn szerepelt a páros, és a tét az volt, hogy az ERT döntőjében vagy a horvát bajnoki címért való küzdelemben folytatják a versenyzést. A sors úgy hozta, hogy esélyt adott Hidegéknek a European Rally Trophy győzelmére, amit most hétvégén meg is szerezhetnek. November 18-19-én, a Waldviertel Rallyn bizonyíthatják azt, hogy nekik igenis kijár az az elsőség a nemzetközi mezőnyben – a Mitropa Kupa bajnoki címe mellett.

Hideg Krisztián: Igaz, a legutóbbi verseny óta több mint egy hónap telt el, de pihenni így sem nagyon maradt időnk. Előbb az autónkat adtuk bérbe a kis poreci futamra, majd múlt hétvégén a Mitropa Kupa díjkiosztóján vettünk részt, ahol átadták számunkra a bajnoki címért járó serlegeket. Most azonban már teljes erőbedobással készülünk a hétvégi Waldviertel Rallyt, ahol a tét nem más, mint a győzelem a European Rally Trophy 2-es kategóriájában.

A Mitsubishi most is átesett a szokásos, teljes körű revízión, ráadásul most máshogy állítottuk be a futóművét, és egy kicsit át is alakítottuk a súlypontját. Kedden teszteltük is az új beállításokat, kíváncsi vagyok, hogy versenyhelyzetben milyen érzés lesz majd így vezetni a kocsit. Több évvel ezelőtt indultam már a Waldviertel Rallyn, de ahogy a kiírást néztük, azóta teljesen áttevődött más pályákra az egész verseny, így a mostani szakaszok teljesen ismeretlenek egyelőre számunkra. Belső felvételek és térképek segítségével igyekeztünk információt szerezni arról, mi vár majd ránk, illetve csütörtökön a hivatalos tréningen is részt veszünk.

Pénteken délelőtt, a shake down-nal indul a verseny, majd délután, 13 óra körül rajtol el a mezőny. Aznap késő estig fogunk autózni, valamint másnap is reggeltől sötétedésig tart a program. Zsúfolt lesz a menetrend, összesen 160 versenykilométert kell majd teljesítenünk. Ezt én egy közepesen hosszú távnak mondanám, ám nagyon nehéz pályákon kell ezt az utat megtennünk. A szakaszok fele aszfalt-, fele murvaborítású, folyamatosak a ritmus- és talajváltások, így nagy hangsúly helyeződik a megfelelő beállításokra. Emellett az időjárási körülmények is jelentősen befolyásolhatják a versenyzők sorsát. Pont ezért, biztos, ami biztos, szöges gumit is viszünk magunkkal a futamra. Hiszen 20 évvel ezelőtt például megtörtént az is, hogy a nagy havazás miatt eltörölték az egész versenyt… Mi most mindenre felkészülünk.

Kiegyenlített küzdelemre számítok, hiszen senkinek sem lesz hazai a terep. Bevallom, nem igazán foglalkoztam azzal, kik állnak majd rajthoz a hétvégén, csak annyit tudok, hogy Oroszországból és Finnországból is érkeznek versenyzők. Az ERT egy teljesen más rendszer alapján épült fel: Európa 6 csoportra volt osztva, és innen jutott be régiónként a legjobb 3-3 páros a döntőbe. Mondhatni, az évközi versenyzés egyfajta kvalifikációs folyamat volt. A mi régiónkból mi, illetve Sebalj valamint Saturius jutott tovább – előbbi azonban nem lesz ott a hétvégi megmérettetésen. A Waldviertel Rallyn mindenki tiszta lappal kezd, csak az itt elért eredmény fog beleszámítani abba, hogy ki hódíthatja el 2016-ban az ERT bajnoki címét. Mi most is csak magunkra koncentrálunk, hogy a legjobbat nyújtsuk az idei év utolsó versenyén. Mindegy is így, ki lesz ott, az ERT 2-es kategóriájában mindenkit meg szeretnénk verni, és az abszolút értékelésben is minél előkelőbb helyezést szeretnénk elérni, akár egy-két R5-öst is elcsípnénk. Egy ilyen eredmény igazán szép és méltó zárása lenne az idei évnek.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ