TRACKWOOD – a drift paradicsom…

TRACKWOOD – a drift paradicsom…

MEGOSZTÁS

Közel száz nevező, több ezer néző, hihetetlen izgalmak és látványos csaták fémjelezték ismét a Trackwoodot, ami egyet jelent mára a felejthetetlen drift versennyel. A Trackwood mind a nézők, mind a pilóták számára igazi drift paradicsom…

A 2017. augusztus 25-26-án megrendezett Európai Trackwood Drift Festival keretén belül nem csak az MNASZ Magyar Profi Drift Bajnokság PRO, PRO-AM és Street kategóriájában induló pilótái mérték össze tudásukat, hanem a lengyel bajnokság, a Polska Federacja Driftingu (PFD) szériában induló versenyzők is, akik mindig a legkeményebb elitnek számítanak az európai mezőnyben.

A helyszínen a PRO versenyzőknek a legjobb kvalifikációért járó díjakat Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár adta át, aki így nyilatkozott facebook oldalán a versenyt követően: „Nagy örömömre idén is több ezer nézőt köszönthettem itt, majd osztozhattam velük a látványos verseny izgalmaiban, miközben a hazai és nemzetközi mezőny képviselői – köztük hölgyek és urak – rótták bravúros köreiket a pályán, és adtak hozzá ezzel egy újabb fejezetet az autósport történetéhez.”

A Trackwood atyja, Béres Szabolcs őrült izgalmakat ígért, melyet nem csak a pilóták összecsapásai, hanem a máriapócsi RabócsiRing gumifala is biztosított, mely ismét sok pilótát kényszerített pihenőre. A hétvége egyik legnagyobb vesztese Temesvári Péter volt, aki még a versenyt megelőző utolsó edzés alatt borította tetőre imádott E30-át. A lényeget remekül fogalmazta meg Peti nyilatkozata során: „Sokat kaptam már ettől a faltól, de ekkorát még nem. A máriapócsi fal nem kérdez, csak bosszul…”

Trackwood

Flickr Album Gallery Powered By: Weblizar

Még szombaton korán reggel megrendezésre került a Street kategória kvalifikációja, melynek eredménye egyben a verseny végeredménye is lett, mivel azt az ide vonatkozó szabály kimondja. Most hétvégén ők állhattak fel a dobogóra:

1. Szabó Norbert
2. Kovács Bence
3. Horváth Attila

A PRO-AM és PRO kategória kvalifikációját követően ismét edzés következett, majd eljöttek a várva várt döntő futamok. A PRO-AM kategória összecsapásai még napnyugta előtt kerültek megrendezésre. Az edzéseken elvérzett autók ellenére rekordszámú, 28 pilóta állt rajthoz a TOP32-ben. Két pilótát is a fal viccelt meg ismét a csaták során. Rafal Kochanowski épp Bauer Bencével csatázott, amikor túlvállalta magát és nekicsapódott a gumifalnak, de előtte hasonlóan járt a Mercedessel rajthoz álló Roman Porubiak is. A kemény csatákat követően végül ők lettek a hétvége legjobbjai:

1. Franz Kuncic
2. Artur Barszczowski
3. Lukasz Gieras

Az MNASZ Országos Drift Bajnokság eredménye pedig az alábbi lett ebben a kategóriában:

1. Taskó Rodrigó
2. Kis Patrik
3. Filip Dávid

A szexi autómosást és a versenyzői felvonulást követően az éj leszálltával kezdődhettek meg a PRO kategória összecsapásai. Rengeteg izgalmas pillanatot és kőkemény csatát hozott az este, kettő azonban kiemelkedett ezek közül. Az egyikben Michal Wojtan ellenfele az E21-gyel induló Marek Wartalowicz volt, amikor is a cél előtti utolsó kanyarban Wojtan kiegyenesedett, ellenfele pedig szinte beletolta őt a falba. Wojtan kézsérüléssel megúszta a balesetet.

Kőkemény csatát vívott egymással Mateusz Fijal és az 1000 lóerős Toyota GT86-tal rajthoz álló Jakub Przygonski is, ami sajnos túl szorosra sikeredett. A megindítást követően Przygonski olyan tempóval esett rá az elöl haladó Fijalra, hogy a két kocsi összeért és nem hagyott helyet ezzel Fijalnak a manjihoz. Przygonski ezzel komoly követői hibát vétett, bár nagy eséllyel élete fotói készültek el erről az akciójáról…

A 2017-es Trackwood Drift Festival PRO kategóriájának dobogójára ők állhattak fel végül:

1. Bartosz Stolarski
2. Marek Wartalowicz
3. Roman Kolesar

Nem szabad megfeledkeznünk azonban a legjobb magyar bajnokságban indulókról sem, hiszen ebben a nagyon nehéz és erős mezőnyben becsülettel helytálltak. Molnár András miután behúzta a kvalifikációs negyedik helyet a dobogó 3. fokára állhatott fel a csaták végén. Lakyboy (Márton Zoltán) újra régi fényében ragyogott Máriapócs drift egén és lendületével elkáprázatott mindenkit, amivel egészen a második helyig jutott. A 2016-os bajnokunk Román Kolesar félelmet nem ismerve menetelt előre és az első helyen zárt a napot. Az MNASZ Országos Drift Bajnokság eredménye PRO kategóriában:

1. Roman Kolesar
2. Márton Zoltán
3. Molnár András

Találkozzunk jövőre is, hiszen a Trackwood megunhatatlan, kihagyhatatlan, feledhetetlen évről-évre…

A részletes eredményeket ezen a linken:
http://driftbajnoksag.drifting.hu/?p=1000

Míg a TOP32 csatáit megnézheted az alábbi linken nézheted meg:

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ