Rónai Tamás – a Gender Racing Team közel jár az Európa bajnoksághoz!!

Rónai Tamás – a Gender Racing Team közel jár az Európa bajnoksághoz!!

MEGOSZTÁS

Először látogatott a NEC mezőnye (Forma Renault észak Európa kupa) Magyarországra, a Hungaroringre, de mi elsősorban nem a széria csatározásai miatt látogattunk el a mogyoródi aszfaltcsíkra. Egy magyar tehetség hétvégéjét figyeltük meg, aki az egyik neves külföldi istálló vendégeként testközelből figyelhette a történéseket. Rónai Tamás, a Gender Racing Team sokszoros bajnok pilótája erősen döngeti a nemzetközi mezőny ajtaját, és mint megtudtuk, nem sok híja volt a bemutatkozásának.

Hogy tetszik az első magyar NEC forduló?

Igazából nem sok különbséget látok, tapasztalok az Európa kupához képest, amely ugyebár közismert nevén World Series by Renault néven sokáig jelen volt Magyarországon. Örülök, hogy ilyen módon visszatért ide ez az széria. Beszélgettem sok-sok pilótával a hétvége folyamán, és ők mondták, hogy nem sok értelmét látják, hogy külön mederben zajlik a két bajnokság, hiszen a helyszínek, a csapatok és a versenyzők is zömmel ugyanazok. Lehet, hogy ezen jövőre változtatni is fognak.

Költségvetésileg ez szerinted olcsóbb, mint a WSR-ben futó Forma Renault 2.0 bajnokság?

Nem látok bele a pénztárcájukba ezeknek a gárdáknak, így nem is tudom, hogyan áll össze gazdaságilag egy esztendő ebben a sorozatban, így erre a kérdésre sajnos nem tudok hitelt érdemlő választ adni nektek.

Majdnem te is induló voltál, mi akadályozott meg abban, hogy most itt versenyezz, a többiek között?

tom2

Számunkra ez egy elég keserű hétvége, hiszen nagyon sokáig úgy festett, hogy rajthoz állhatok majd. Csapatfőnökömmel, Tóth Gender Tamással a háttérben már régóta dolgoztunk, szervezkedtünk, szaladgáltunk, kommunikáltunk azért a szervezőkkel, hogy ez megvalósulhasson. Kicsit visszapörgetve az idő kerekét, Április végén, pont a legelső futamunk előtt kaptuk kézhez az itt is látható Forma Renault-kal teljesen megegyező, új versenyautónk. Akkor még nem akartunk „belenyúlni”, sem szétszedni, szerettük volna minél sikeresebben abszolválni az év első futamait, és látni, mire is vagyunk képesek. A versenyhétvége után, az ott felmerülő technikai problémák miatt megbontottuk a gépet, és bár cseréltünk mechanikus alkatrészeket, mégis egyetlen, fura dolog tartott távol minket innen: nem készültünk el az autó festésével.

Hagyományosan milyen festés lesz az új gépen?

Elméletileg a Gender Racing Team-nél már megszokott alapszínek maradnak, néhány helyen az eltérő idomok miatt lesz egy kis design változtatás, ráncfelvarrás. Már nagyon kíváncsi, és izgatott vagyok, mert még nem láttam a készülő, új külalakot, próbálják is előlem rejtegetni a fiúk, hogy majd élőben nagyobb legyen az emóció! (nevet)

Akkor úgy várod a pillanatot, mint kisgyerek a karácsonyt, igaz?

Igen, így van, sőt már a versenyzés is nagyon hiányzik, hiszen már majdnem két hónap telt el a legutóbbi, országos bajnokság/zónafutam óta. Nagyon régen nem ültem autóban, jó lesz már visszatérni a kormány mögé, plusz a következő versenyhelyszín, a Pannónia-ring szívemnek kedves, hagyományosan jó eredményeket szoktunk ott elérni.

Érzésed szerint, és a Hungaroringen futott időeredményeid alapján a NEC fordulóban is az élmezőnyben lehettél volna. Így van?

tom 3

Furák ezek a volna szót tartalmazó okfejtések, hiszen teljesen más gondolati síkon lejátszani valamit, és megint más élesben megtapasztalni mindezt. Más gumin mennek ők, más beállításokkal – bár ezeket mi is viszonylag hamar tudtuk volna eszközölni, és így alkalmazkodni is. Ahogy néztük a telemetria adatokat, volt különbség az én általam teljesített legjobb idő, és a brit srác pole eredménye között – azonban ők más típusú abroncsokon versenyeznek, ami egy lényegesen gyorsabb, és lágyabb keverék. A versenymérnököm – aki annál a csapatnál dolgozik, akiknek a vendégei vagyunk – elmondása szerint ott lennék az elejében. Ez megnyugtató, és ugyanakkor megtisztelő is számomra – de csak egy „ha”… Nagyon szeretném már a gyakorlatban is megélni ezt.

Azért ezek szép, és nagyon is pozitív dolgok. Milyen elvárásokkal érkezel majd a Pannónia-ringre?

Mindenképp a futamgyőzelmet célozzuk meg. Nem tudom, hogy mennyire lesz erős a mezőny, és milyen autókat hoznak el a Pannónia-ringre, de a csapatban ott a lehetőség, és én is felkészültnek érzem magam. Meglátjuk, hogy mit tudunk kihozni a hétvégéből!

Mint mondtad is, az autó új, idáig egyszer versenyeztél vele – felettébb eredményesen! Megszoktad már, él köztetek a harmónia?

Régen láttam már, kényszerűségből kicsit szüneteltettük ezt a kapcsolatot, de nyugodtan mondhatom, hogy hiányzik – talán nem fog érte megharagudni a barátnőm. Szoros a kötődés, és tudom, hogy fura, amit mondani fogok, de úgy tekintek a versenyautómra, mint egy létező személyre. Éppen ezért rettentően várom már a találkozást, és a futamot! Jó az összhang, szimbiózisban vagyunk, de mindig van mit tanulni, és mindig van hová felérni. A cél a visszaszokás lesz elsősorban, de természetesen, ahogy ez megtörtént, onnantól kezdve csak a fejlődés számít, mind tovább-tovább és tovább…

Végezetül, érzel reális esélyt arra, hogy a szezonban megtörténjen a nemzetközi mezőnyben a debütálásod, akár ebben a szériában, akár más neves európai kupában?

tom 4

Érzek! (nevet)

 

Képek: Kőrösi Tamás

Cikk forrása: Sportivo.hu / Tóth Krisztián Márk

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ