Lappi következő WRC futama akár az utolsó is lehet
Esapekka Lappi WRC-s jövője bizonytalannak tűnik, ugyanis a Hyundai a pilótastratégiája megváltoztatását fontolgatja
A Hyundai harmadik pilótaülése a FIA WRC idei “buta” szezonjának eddigi középpontjába került. A harmadik pilótaülésen részmunkaidőben dolgozók váltják egymást – Mikkelsen, Lappi, Sordo – de úgy tűnik, hogy a csapatfőnök, Cyril Abiteboul a stratégia megváltoztatásán gondolkodik. Az elképzelés szerint egy teljes szezonra szerződtetett versenyző lehet a megoldás.
Adrien Fourmaux-t emlegetik, mint a lehetséges első számú jelöltet erre az ülésre – az M-Sport pedig mindent megtesz azért, hogy nyilvánosan is azt hangoztatja, hogy 2025-ig Fourmaux náluk marad. De mit jelent ez a Hyundai jelenlegi részmunkaidős csapatára nézve?
Tavaly ilyenkor Esapekka Lappi már teljes munkaidős pilóta volt a Hyundainál, Ott Tänak helyét vette át, amikor a 2019-es világbajnok rövid időre visszatért az M-Sporthoz. Most az a kérdés, hogyan lesz a folytatás.
A Monza Rally 2020 célvonalánál Lappi Fiesta WRC-jének pilótafülkéjében rezignált hangulat uralkodott. Miután befejezte a powerstage-et, a szezon utolsó versenyszerű akcióját, egyszerűen csak köszönetet mondott a nézőknek: “Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az évek során támogatott minket”.
Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha az útjána vége lenne. Ezen a ponton legalábbis annak tűnt. Arra a kérdésre, hogy visszatér-e, azt válaszolta: “Attól tartok, nem.“
Végül mégis visszatért, egy kanyargós úton keresztül, amely magában foglalt néhány WRC2-es kiállást és egy egyszeri Finn Rallyt, amely aztán részmunkaidős gyári vezetést jelentett.
Amikor az idei Finn Rally befejezése után beszélt, úgy érezte, hogy a hangulata, amely a monzai célvonalon érzett, mintha visszatért volna.
Előzetesen Colin Clarkkal a finnországi teljesítményéről beszélgetett, és párhuzamot vont Kalle Rovanperä utolsó előtti szakaszon történt kiesése és a sajátja között: “Nem tudtad irányítani az autót egy tized másodpercig vagy akárhányig, aztán kiestél” – elmélkedett.
Amikor azonban felmerült a kérdés, hogy mi a jövője a WRC-ben, a tempó lelassult. Lappi elgondolkodott …
Vajon ez az augusztus volt az utolsó alkalom, hogy Lappit Rally1-es autóban látjuk Finnországban?
“Lehetséges” – válaszolta.
Tehát ha 2025-ben visszatérnék, akkor szükségem lenne egy negyedik autóra. “Kérhetek egy negyedik autót [jövőre] ?” – vetette fel.
Lappi a negyedik helyen haladt, mindössze 9,7 másodperccel az első helytől, mielőtt Hyundai i20 N Rally1-ese kipattant a Laukaa-ban lévő nyomvályúkból és a fák közé hajtott. Az év elején szerezte meg pályafutása negyedik győzelmét Svédországban. Bár Lettország katasztrofálisnak bizonyult, az egész szezonban jó tempót diktált, ha kellett.
Úgy érzi, képes a mezőny éles végén versenyezni. Kezd azonban úgy tűnni, hogy a Rally Chile, amely várhatóan Lappi utolsó versenye lesz a szezonban, talán az utolsó tánca lesz az i20 N Rally1-gyel. Lappi emiatt kissé frusztráltnak érzi magát.
“Egy részem valóban így érzi, igen” – mondta. “Mert tényleg szenvedélyesen szeretem ezt a sportot, de aztán a másik részem egyáltalán nem stresszel emiatt.”
Fourmaux menjen, vagy maradjon?
“Tudom, hogy jó lesz az életem, nem számít, hogy mi lesz a vége.”
Egykor a gyors finn újoncként robbant be a köztudatba, első évében megnyerte Finn Rallyt. Azóta nyolc év telt el. Mostanában már egy “bölcsebb fej van a vállán”, bár nem akart belemenni abba, hogy ez helyes vagy helytelen, megértette Abiteboul azon vágyát, hogy megvizsgálja a harmadik Hyundai rotációs rendszerről teljes munkaidős pilótára való átállását.
“Nem igazán vagyok az a fickó, aki ezt meg tudja ítélni, de értem a lényeget, hogy ezt a teljes szezonra szóló ülésről kell,hogy szóljon mert akkor végig megmarad a rutinod, és tényleg nagyon gyakran ülsz az autóban.”
“Teljesen megértem az álláspontját. Nem tudom, hogy ez a helyes döntés-e vagy sem.”
Dani Sordo a Hyundai harmadik autóját fogja vezetni a jövő hónapban megrendezésre kerülő Akropolisz Rally Görögországban.
matezsoltee