Laller Racing – Sárisápon jótékonykodott a csapat

Laller Racing – Sárisápon jótékonykodott a csapat

MEGOSZTÁS

Ha jótékonykodásról és segítségről van szó, akkor arra számos nemzetközi és hazai megmérettetés, na meg a rettentően húzós/elfoglalt versenyszezon közepette is szakít időt a Laller Racing Dakar Team.

Pontosan ilyen volt a sárisápi „ADD A KEZED” esemény, amely két beteg fiatalember megsegítéséért, a kezelési költségük előteremtéséért, valamint a jó ügyre történő összefogás figyelemfelkeltéséért jött létre. A nemes célért történő küzdelemből a Laller Racing Dakar Team sem hiányozhatott, a csapat két tereprali pilótájával, Horváth Lajos „Lallerrel” és Dervadelin Tamással, na meg az ő versenygépeikkel igyekezte színesíteni a hangulatot:

„Mindig örömmel segítünk, ahol tudunk. Tulajdonképpen az ember azért is adja tereprali versenyzésre a fejét, mert ebben a szakágban a legnagyobb a bajtársiasság. Óriási távokat motorozunk be isten háta mögötti területeken, rettentő nehéz terepen, és ha valami probléma adódik, vagy baj ér, akkor csak a versenyzőtársadra számíthatsz. Mi terepralisok a hétköznapi életben is összetartunk, és igyekszünk segítő jobbot nyújtani, ezért nem is volt kérdéses, hogy az elmúlt vasárnap elguruljunk Sárisápra, és elősegítsük Bálint és Zsolt gyógykezelését, felépülését. Nagyon jó érzés volt az enduró és triál szakággal összefogva, együtt felvállalni a jó ügyet, remélem, hogy ez a rendezvény a köztünk lévő lyukakat is betömi majd. Őszintén bízom benne, hogy a mi és a többi megjelent sportoló/magánszemély támogatása könnyebbséget jelent a két fiatalember családjának. Izgatottan várjuk, hogy a srácokkal hamarosan erejük teljében találkozzunk majd, akár valamelyik versenypálya mellett. A Laller Racing Dakar Team nevében innen is mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést szeretnénk kívánni a fiúknak!” – nyilatkozta a csapat és a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) képviseletében Horváth Lajos „Laller” csapat és szakágvezető. 

 

Forrás: Tóth Krisztián Márk

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ