Kezdésnek jó volt

Kezdésnek jó volt

MEGOSZTÁS

A Balogh János-Szőke Tamás páros az Eger Ralin debütált a hazai rali bajnokságban. A hosszúra nyúlt futam sok lehetőséget kínált a csapatnak, hogy összecsiszolódjanak, a verseny végére egészen jó lett az összhang a pilóta és a navigátor között.

Pénteken az Egerben jól megszokott rajtceremóniával kezdődött a rali programja, a hidegben fagyoskodó nézők kitartottak, hogy megcsodálják az élmezőny színes autóit, köztük Jani és Tomi Skoda Fabia R5-ösét.

Balogh Jani: „A csütörtöki teszten teljesen ráhangolódtunk a versenyre, nagy várakozás előzte meg a részünkről a péntek esti rajtceremóniát. Izgatottan vártuk a bemutatkozást az új autónkkal, hogy megmutathassuk magunkat a publikumnak.”

Az első versenynapon 12 gyorsasági várt a mezőnyre. Sötétbe nyúlt a verseny, ami a rendkívül hideg időjárás miatt nagy meglepetéseket tudott okozni a gumik optimális megválasztása tekintetében.

Balogh Jani: „A szombati programot a terveink szerint teljesítettük. A feladat összetett volt, de a homogén időjárásnak köszönhetően kevesebb kérdést kellett megválaszolnunk, mintha csapadékos környezet fogadott volna minket. A tervezett 12 szakaszból 11-et tartottak meg, ennyiszer kellett maximumra járatni magunkat, ez kissé szokatlan volt az eddigi versenyekhez képest. Hullámzónak tűnt a teljesítményünk az eredményeket nézegetve, de ez leginkább pályák jellegének köszönhető. Volt ami jobban ment és volt, ami kevésbé. A szarvaskői szakaszon szembesültünk azzal, hogy valamit nem jól csinálunk, mert kicsivel több másodpercet gyűjtöttünk, mint azt gondoltuk. Az utolsó gyorsokon a sötétben nem vesztettünk a lendületünkből, a romló körülmények ellenére is tudtuk tartani azt a tempót, amit a világosban produkáltunk és ennek köszönhetően tudtunk javítani a helyezésünkön.”

A beállítások tekintetében szombat este Jani azt kérte a csapattól, hogy az általuk ajánlott paraméterekkel versenyezzenek a záró napon, így vasárnap alávetette magát a Topp Cars instrukcióinak.

Balogh Jani: „Idomulnunk kellet az autóhoz, hiszen máshogy viselkedett az előző naphoz képest, de jónak bizonyult. Többen is másodpercekre menő csatát vívtunk csatába bonyolódtunk a 6-7. helyekért és ez jót tett az adrenalin szintünknek is. Tamással nagyon jól dolgoztunk együtt, jó hangulatban és a Topp Cars is végtelenül profin végzi a munkáját. Ez egy bemutatkozó futam volt és ennek függvényében elégedetten távoztunk Egerből. Mindenünk megvan ahhoz, hogy egy jó évet tudjunk teljesíteni!”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ