„Kevesebb teher nyomja a vállunkat…”

„Kevesebb teher nyomja a vállunkat…”

MEGOSZTÁS

vincze-kuti_szfehervar

Overdose Racing Team – 42. Kassa Rallye 2016

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Mindössze apró, beállításbeli változtatásokat eszközölt a Mitsubishi Lancer Evo IX-esen, úgy várja a hétvégi, 42. Kassa Rallyet Vincze Ferenc. Az Overdose Racing Team pilótája – habár nincsenek szép emlékei a szlovák futamról – bizakodva áll navigátorával, Kuti Péterrel a küzdelmek elébe. Úgy érzi, kevesebb teher nyomja most már a vállukat, és így nagyobb eséllyel kerülhetnek be újra a legjobb öt közé az abszolút értékelésben – a leintést követően.

Vincze Ferenc: 2014-ben és 2015-ben is indultam már a Kassa Rallyen, de sajnos egyikről sincsenek igazán jó emlékeim. Két évvel ezelőtt de az autó, se mi nem voltunk formában, így nagyon rossz időket autóztunk, és be sem tudtuk fejezni a versenyt. Tavaly pedig rögtön az első gyorsaságin technikai hiba lépett fel az előtte teljesen felújított Mitsubishinél: lefogazott a difi, és kiállni kényszerültünk. Akkor úgy felhúztam magam a balszerencsénken, hogy nem akartam szuperrallyzni, de utólag belegondolva, sokkal jobban tettem volna, már csak a tapasztalatok gyűjtése végett is.

A versenykiírásból azt szűrtem le, hogy lesznek az idén is olyan pályák, amiken korábban már jártunk. Azok akkor nagyon tetszettek, bízom benne, hogy most is olyan jók lesznek, és nem lesz gond a feldolgozásukkal. De az biztos, hogy egy igazán izgalmas futam vár ránk.

Úgy gondolom, most valamivel kevesebb teher van a vállunkon, hiszen a bajnokságban megengedett két mínuszolásból mi még egyikkel sem éltünk, ugyanis idén még egyszer sem estünk ki. A szezonból pedig már csak három verseny van hátra, így megengedhetjük most majd magunknak, hogy valamivel több kockázatot vállaljunk Kassán. Eddig ugyanis mindig biztonságit autóztunk, de most gyorsítani szeretnénk. Számunkra legfőképp a magyar bajnokság a fontos, de ha jó időket tudunk majd autózni, akkor biztosan elkezdenénk méregetni magunkat a nemzetközi mezőnnyel is. Helyezés tekintetében a TOP5-be való bekerülést várnám el magunktól, de majd meglátjuk, mennyire fog nekünk illetve a Mitsubishinek feküdni a terep. Mindenesetre próbálunk a legjobbra törekedni és nyomni a gázt, amennyire csak lehet.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ