![]()
Toyota Gazoo Racing előzetes – Finn-rali 2026
Hazai pályán szárnyalnának a TGR-WRT versenyzői

2026. július 24.
A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team öt FIA Rally Világbajnoki versenyzője készen áll arra, hogy hazai közönség előtt ismét emlékezetes teljesítményt nyújtson a július 30. és augusztus 2. között megrendezésre kerülő Finn-ralin, amely a 2026-os WRC-szezon tizedik futama lesz.
A világbajnokság leggyorsabb versenyének számító Finn-rali a Jyväskylä környéki közép-finnországi erdőkben zajlik, amelyeket sokan a ralisport szellemi otthonának tartanak. A sima murvás utak, a legendás ugratók és a vak bukkanók egyszerre jelentenek kihívást és élményt a versenyzőknek, valamint a nézőknek.
A verseny a Toyota számára is különösen fontos, hiszen a csapat központja mindössze három kilométerre található a szervizparktól. A TGR-WRT az eddigi nyolc hazai szerepléséből hetet megnyert, köztük a tavalyi történelmi eredményt, amikor az első öt helyet saját versenyzői szerezték meg – ilyen bravúrra korábban mindössze egyszer volt példa a WRC történetében. A diadalt akkor a hazai kedvenc, Kalle Rovanperä aratta.
Idén azonban egy új finn hős érkezik hazai pályára: Sami Pajari, aki múlt hétvégén Észtországban pályafutása első WRC-futamgyőzelmét szerezte meg, méghozzá hasonlóan gyors murvás pályákon.
Ezzel a sikerrel immár a Toyota mind az öt Rally1-es versenyzője nyert legalább egy futamot a 2026-os szezonban. Az öt pilóta foglalja el a világbajnoki pontverseny első öt helyét, mindössze 47 ponton belül, miközben már csak öt verseny van hátra az idényből.
A világbajnokságot Elfyn Evans vezeti 25 pontos előnnyel. A walesi versenyző 2021-ben és 2023-ban már megnyerte a Finn-ralit, így azon kevés külföldiek közé tartozik, akik többször is győzni tudtak ezen a legendás versenyen.
Legközelebbi üldözője Takamoto Katsuta, aki a Toyota WRC Challenge Program keretében Jyväskyläban tanulta meg a ralizás alapjait. A japán versenyző kétszer is dobogóra állhatott Finnországban: 2023-ban harmadik, tavaly pedig második lett.
Pajari észtországi sikere a világbajnoki tabella harmadik helyére repítette, 33 pontos hátrányba Evans mögé. A finn pilóta már 2024-ben is remekül szerepelt hazai futamán, amikor Rally1-es debütálásakor negyedik lett, tavaly pedig az ötödik helyen végzett.
Tőle öt ponttal lemaradva következik a kilencszeres világbajnok Sébastien Ogier, aki kétszer nyerte meg a Finn-ralit. Tavalyi győzelme különösen emlékezetes volt, hiszen tizenegy évvel első sikerét követően állhatott ismét a dobogó legfelső fokára.
Mindössze kilenc ponttal követi őt Oliver Solberg, aki Észtországban második lett Pajari mögött, és korábban már WRC2-es kategóriagyőzelmet is aratott Finnországban.
A Toyota csapatfőnöke, Jari-Matti Latvala ezúttal is rajthoz áll hazai versenyén egy GR Yaris Rally2 volánjánál, navigátora pedig korábbi csapattársa, Juho Hänninen lesz.
A WRC2 mezőnyében összesen 13 darab GR Yaris Rally2 szerepel a nevezési listán. Ott lesz többek között:
- a bajnokság éllovasa Roope Korhonen,
- Teemu Suninen,
- Gus Greensmith,
- Taylor Gill,
- Tuukka Kauppinen,
- Joosep Ralf Nõgene,
- Adrien Mosca,
- valamint Johannes Keferböck.
A Toyota WRC Challenge Program versenyzői közül ismét rajthoz áll:
- Yuki Yamamoto
- Takumi Matsushita
- Shotaro Goto
- Jaspar Vaher
- Rio Ogata
- Kanta Yanaguida
- navigátorként pedig Tomiya Maekawa.
A 75. Finn-rali csütörtök este kezdődik a hagyományos Harju városi gyorsaságival. Pénteken két körben következnek az északkeleti erdei szakaszok: a fordított irányban teljesített Laukaa, a visszatérő Saarikas, valamint az új Sydänmaa és Hoho.
Szombaton ismét a jól ismert Parkkola, Västilä, Päijälä és Leustu vár a mezőnyre.
Vasárnap a megújult Himos–Jämsä gyorsasági dönt a végső helyezésekről, amely 30,02 kilométerével a verseny leghosszabb szakasza lesz.
Nyilatkozatok
Jari-Matti Latvala (csapatfőnök)
“Fantasztikus volt látni Sami első WRC-győzelmét Észtországban, és öröm figyelni, hogyan fejlődött az idei szezon során. Különleges, hogy mind az öt versenyzőnk futamot nyert már idén, és mindegyiküknek van még esélye a világbajnoki címre.
Úgy gondolom, Finnországban rendkívül szoros csatára számíthatunk. Elfyn és Seb már többször nyertek itt, Taka kétszer állt dobogón, Oliver Észtországban visszanyerte az önbizalmát, Sami pedig már bizonyította, hogy képes futamot nyerni. Hazai pályán óriási lesz körülötte a lelkesedés.
Köszönöm Akio Toyodának, hogy ismét lehetőséget kaptam arra, hogy rajthoz álljak hazai versenyemen. A WRC2-ben is rendkívül magas lesz a színvonal.”

Elfyn Evans
“A Finn-rali az egyik kedvenc versenyem. Ezeket a Rally1-es autókat ezeken az utakon vezetni egészen különleges élmény. Ha sikerül megtalálni a megfelelő ritmust és összhangot az autóval, akkor hihetetlen önbizalmat ad. Remélem, ezúttal kedvezőbb körülmények várnak ránk, és már a verseny elejétől harcban lehetünk a győzelemért.”

Sébastien Ogier
“Finnország a ralisport egyik otthona, és az egyik legélvezetesebb verseny a naptárban. Ugyanakkor az egyik legnehezebb is, különösen az északi versenyzők ellen. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy kétszer sikerült megnyernem. Észtországban öt év kihagyás után nem volt könnyű újra felvenni a ritmust, de Finnországban már magasabb célokat tűzünk ki magunk elé. Az elmúlt két évben versenyképesek voltunk, ezért bizakodva várom a rajtot.”

Oliver Solberg
“A Finn-rali minden versenyző álma. A gyorsaságik ritmusa, az ugratók és a bukkanók egészen különleges élményt nyújtanak. Rally2-es autóval már voltak itt szép eredményeim, de biztos vagyok benne, hogy a Toyota gyári csapatával, egy Rally1-es autóban ez lesz pályafutásom legkülönlegesebb finnországi versenye. Észtország után szeretnénk ismét dobogóra állni.”
Takamoto Katsuta

“Számomra a Finn-rali olyan, mintha második hazai versenyem lenne. Itt tanultam meg ralizni, még mindig sok barátom él Jyväskyläban. Tavaly különleges érzés volt másodiknak lenni Kalle mögött. Akkor örültem az ő győzelmének, de idén szeretnék egy hellyel előrébb végezni. Ez egy rendkívül nehéz verseny: az első métertől teljes bizalommal kell vezetni az itiner és az autó iránt. Jó érzéseim vannak.”
Sami Pajari

“Fantasztikus érzés volt megnyerni az Észt-ralit, és még mindig próbálom feldolgozni ezt az élményt. Nem sok idő maradt az ünneplésre, mert két nappal később már a Finn-rali tesztjén dolgoztunk. Ez az egyik kedvenc versenyem, de hazai közönség előtt még különlegesebb. A családom, a barátaim és rengeteg szurkoló előtt versenyezhetek. Sokan azt várják, hogy ismét nyerhetünk. Tudjuk, milyen erős lesz a mezőny, de természetesen mi is ezért fogunk harcolni.”
Yuki Yamamoto
“A Finn-rali számomra a második hazai verseny. Már öt éve Jyväskyläban élek, ezért otthon érzem magam. Tavaly ez fordulópontot jelentett a pályafutásomban, most pedig szeretném kijavítani az észtországi csalódást, és végig erős tempóban versenyezni.”

( A legfrissebb térképért kérjük, látogassa meg a www.wrc.com weboldalt .)
Kövess minket!
Kövesd a TOYOTA GAZOO Racing WRT-t:
∇Facebook: https://www.facebook.com/TOYOTAGAZOORacingWRC
∇X: https://x.com/TGR_WRC (@TGR_WRC)
∇Instagram: https://www.instagram.com/tgr_wrc/ (@TGR_WRC)
∇YouTube: https://www.youtube.com/@TOYOTAGAZOORacingJPchannel


./.
matezsoltee















