Hazai pályán a nemzetközi mezőnnyel szemben

Hazai pályán a nemzetközi mezőnnyel szemben

MEGOSZTÁS

Hideg_Kerék

 HIDEG RALLY TEAM – Int. Baranya Kupa 2016

Hideg Krisztián – Kerék István, Mitsubishi Lancer Evo IX

„A rally nem olyan, mint az úszás, hogy mindenkinek ugyanolyan kemény vagy lágy a víz. Az autósportban rengeteget számít a pályaismeret” – mondja Hideg Krisztián, aki a hétvégén abszolút hazai pályán szerezhet előnyt a Mitropa Kupa-beli ellenfeleivel szemben. A kaposvári pilóta és segítője, Kerék István az Int. Baranya Kupán áll rajthoz augusztus 12-14-én, ahol az egyetlen elfogadható eredmény számunkra csak a győzelem lehet.

Hideg Krisztián: A Weiz Rallye után megint nagyon felmérgesítettem magamat, hiszen ismét egy vadonatúj alkatrész mondta fel idő előtt a szolgálatot. Emiatt megint teljesen felújítottuk a Mitsubishit: többek között új motort, turbót, sebességváltót, féltengelyeket, hátsódifferenciált is kapott, sőt, még 20 db abroncsot is beszereztünk. Mivel a Baranya Kupán az M csoport szabályai számítanak, ezért egy kicsit át is kellett alakítani az autót: más szűkítőt, sebességváltót engednek itt meg, mint egy homológ FIA ERC vagy ERT versenyen. Tovább is fejlesztettük a kocsit, ami így már alkalmas lehet a győzelemre – de pontos részleteket erről még nem árulok el, legyen meglepetés.

Ezek után nem foghatunk semmit sem arra, hogy nem volt 100%-os a felkészülésünk. Eddig se vettük félvállról a tréningeket, de most még jobban ráfeküdtünk erre is, hiszen szeretnénk mindent megtenni a siker érdekében. Meglátjuk, mennyire válnak a javunkra, hogy lesz esélyünk felvenni a kesztyűt a helyi sprintesekkel szemben. A nagy ellenállást is most inkább tőlük várom, nem a nemzetközi mezőnytől.

A rally nem olyan, mint az úszás, hogy mindenkinek ugyanolyan kemény vagy lágy a víz. Az autósportban rengeteget számít a pályaismeret. A Mitropa Kupa többi résztvevőjével szemben jókora előnyünk lesz, hiszen mi már 20 éve versenyzünk ezeken a pályákon, ráadásul én nem is lakok olyan messze a Baranya Kupa helyszínétől. Eddig mi voltunk kvázi hátrányban, hiszen akkor a többiek autóztak ismerős terepeken, de szerencsére akkor is ugyanolyan jól helyt tudtunk harcolni velük. Most majd kiderült, mit mutat majd a kép, hogy nekik kell idegen közegben versenyezniük. Nekünk viszont csak egyetlen célunk, egyetlen elfogadható eredményünk lehet – ez pedig a győzelem.

Kerék István: A Mitropa Kupa értékelése a prioritás számunkra, arra koncentrálunk teljes erővel. Mivel azonban a sorozatban kapott pontszámokba beleszámít az is, hogy összetettben hányadik helyen végzünk, ezért az lenne az ideális, ha abszolútban mi minél előrébb lennénk, míg a Mitropa ellenfeleink jóval mögöttünk zárnák a futamot. Jókora pontkülönbséget tudnának a többiek, vagyis a sprintesek, kiautózni nekünk, ha meg tudnák előzni a nemzetközi mezőnyt az összetett értékelésben. Főleg Gassnerrel szemben lenne ez nagyon előnyös számunkra. Főleg, mivel az ellenfeleink idegen terepen versenyeznek, ezért nekik +10 pont jár majd ezért a futamért a bajnokságban – ahogy azt anno mi is megkaptuk, mikor külföldön versenyeztünk.

A Baranya Kupán, a lazább szabályok miatt, sokkal erősebb autók várhatóak, mint a mi Mitsubishink. Emellett a pilóták is igen rutinosak, tehetségesek, jól ismerik az itteni pályákat. Elég, ha csak a Ranga fivérekre, Kovács Antira, Matics Misire vagy Ollé Sasára gondolunk. Komoly harcot várunk velük szemben is. Felesleges kockázatot azonban nem fogunk vállalni az abszolút győzelemért, a legfontosabb az, hogy célba érjünk, és a Mitropa Kupában elsőként végezzünk, hogy tovább növeljük az előnyünket a pontállásban.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ