Győzelemmel mutatkozott be a hazai közönség előtt a Hadik-Bacigál páros

Győzelemmel mutatkozott be a hazai közönség előtt a Hadik-Bacigál páros

MEGOSZTÁS

Kiváló eredménnyel melegített be a 2018-as magyar szezonra Hadik András és Bacigál Igor. Az Eger Rali keretében Ford Fiesta R5-össel győzelmet arató páros nem titkolt célja a bajnoki cím megszerzése, mely felé sikeresen meg is tették az első lépést az elmúlt hétvégén, kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetően.

Hadik András már az előző évadban is igazán meghatározó tagja volt a magyar bajnokság mezőnyének, ebből adódóan pedig nem meglepő, hogy idén újabb tervek megvalósításába vág bele. A navigátor váltást követően már az osztrák utakon való bemelegítés során fény derült a reményteli közös együttműködésre Bacigál Igorral, 2018. március 23-25. között pedig magyar pályákon is bebizonyították hatékony kapcsolatukat.

A pénteki nap délelőttjén a sikeresen lezajlott gépátvételt követően az esti órákban, Eger belvárosában egy látványos rajtceremónia keretében csöppenhetett vissza a duó a magyar rali vérkeringésébe. Szombaton reggel már kezdődhetett is az éles menet – a hétvége első napján tizenkét, míg vasárnap további nyolc gyorsasági szakasz állt Andrásék rendelkezésére, hogy bizonyíthassák rátermettségüket a legjobb pozícióra. Sokáig nem is kellett várni a 2018-as első szakaszgyőzelmükre – a harmadik Egerbakta-Sirok gyorsaságin nem volt gyorsabb tőlük. A legjobb időeredmény megszerzése nem volt véletlen a közel kilenc kilométeres részen, hiszen a kanyargós és technikásabb vonalvezetés miatt a páros egyik kedvence lett e szakasz. A szerencsés sorsfordító pillanat már az ötödik gyorsaságin bekövetkezett – az újbóli leggyorsabb szakaszidőnek köszönhetően a Hadik-Bacigál kettős átvette a vezetést az Eger rali mezőnyében. A domináns szerepet kicsit óvatosan sikerült megtartaniuk, hiszen szombat estére is még csak másodpercek jelentették számukra az első helyet, de a vasárnap már egy határozottabb időkülönbséget hozott. A kitartás és a következetes versenyzés meghozta az eredményt – Hadik András és Bacigál Igor győzelemmel ünnepelhette első közös magyar bajnoki futamát.

Hadik András: „Magyarországon legutoljára tavaly a Mecsek Ralin álltam rajthoz, így fokozott izgalmakkal vártam az újonnan kezdődő küzdelmeket. Az Eger Rali első versenynapja időben ugyan hosszú volt, de versenytávok tekintetében több rövidebb szakasszal számolhattunk. Az első kilométerek még a ráhangolódással teltek, ugyanis az egri pályák kifejezetten tempósak, és kellett egy kis idő ahhoz, hogy biztos legyek a nagy sebességben. Az itinerünk pontos volt, így teljes mértékben ki tudtuk magunkból és az autóból is hozni a maximumot. A Fiestáról szintén csak jókat mondhatok – a guminyomást elsőre nem találtuk el, a hideg miatt másabb értékeket igényelt a beállítás, a nap végére azonban már minden közel állt a tökéleteshez. Vasárnap reggel csupán egy pár másodperces előnnyel kezdtük meg a zárónapot, amire valójában számítottunk, hiszen az egri futamok mindig is a szoros küzdelmekről szóltak. Mindenképpen szerettem volna a nyugodt versenyzésre koncentrálni, és ez összességében sikerült is. Plusz nyomást nem igazán éreztem magamon – úgy gondolom ez is segített abban, hogy összetettben megnyugtatóan növelhettük előnyünket versenytársainkhoz képest. A futam utolsó gyorsaságija plusz pontokért ment ugyan, de mégsem szerettünk volna mindent egy lapra feltenni – a győzelmet már magunknak éreztük, így egy nagyon picit próbáltunk megfontoltan autózni az utolsó kilométereken. Elméletünk a cél előtti utolsó lassítónál majdnem borult – éppen még határon becsúsztunk az árokba, de minden gond nélkül egy harmadik szakaszidővel és egy nagyszerű győzelemmel befejezhettük az első közös magyar versenyünket Igorral.”

A Hadik Rallye Team partnerei: Ferrion KFT, Heldig-Tax KFT-Fortuna M Taxi, Qualitool2000 KFT, Kõrös Print-Pack, Festék 96 KFT, K-Kontúr /AVON, Kutiker Produkt KFT, Kazy-Ker, Centline KFT, Gõz2 KFT, M-start-sped KFT, Zomko KFT, Busz plusz KFT, Tatai és tsa, Micro-max, Ko-Va KFT, Frekvencia 2000, Frekvencia BT, Euro-Cargo Express, Usovsko Hungary KFT, Vpt-group KFT, Slarku KFT, Zso-Sze KFT, KLA-Trans, Novel medix ZRT, Sándor Attila Antalné EV, Karlwood, Gabura Motorsport Transmission Technology, Kalmár Plusz KFT, A-HÍD, DFG.hu, baloghauto.com, Qtimax Hungary Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ