A Gender Racing Team beélesítette magát

A Gender Racing Team beélesítette magát

MEGOSZTÁS

Az elmúlt hétvégén a Gender Racing Team tovább folytatta a tesztelést. Az érdemi munka ugyan csak vasárnap kezdődött el a Hungaroringen, de a gárda versenyzői és csapatfőnöke már előző nap sem unatkoztak.

Gender Tamás egylete karitatív programmal nyitotta az igazi tavasz első napjait, az örömautózás a beteg gyerekekért névre hallgató rendezvényen tették tiszteletüket. Tegnap aztán élesben is belecsaptak a lecsóba a fiúk, és mindjárt hárman is a volán mögé pattantak.

Rónai Tamás idén először ült autóba, ennek ellenére nagyon gyorsan visszarázódott, és élvezte a körözést.

„A tesztnap során csak egyetlen bemenetet hagytunk ki, utána viszont nyomtuk a végéig. A pálya nem volt a legjobb állapotban, ráadásul tavalyi abroncsokkal teljesítettem az edzést, ám ennek ellenére ígéretes időket sikerült autózni. Még engem is meglepett, hogy tulajdonképpen két kör elegendő volt ahhoz, hogy újra otthonosan érezzem magam a kormány mögött. A kilométergyűjtés volt a célunk, úgy gondolom, jól elvégeztük a munkát, köszönöm a csapatom segítségét. Már alig várom a szezonnyitó futamot, megtiszteltetés lesz tömött lelátok előtt, a WTCR betétprogramjaként versenyezni.” – mondta el érzéseit, tapasztalatait Tamás.

Hefler Róbert ismét hasznos munkát végzett, cseppet sem illetődött meg a ténytől, hogy a Hungaroringen még nem ült formaautó volánja mögött.

„Nagyon jó és eredményes napot zártunk, remekül éreztem magam az autóban. Korábban formaautóval még nem mentem a Hungaroringen, de a pálya nem volt teljesen ismeretlen, lévén kupás Suzukival néhányszor már versenyezhettem rajta. Reggel átbeszéltük a dolgokat Rónai Tomival, a kapott instrukciókat megfogadva igyekeztem ismét összeszokni az autóval, és azt hiszem, ez egész jól sikerült. A következő néhány napban eldől majd, hogy teljes szezonra csapattag lehetek-e, mindenesetre én nagyon bízom ebben!” – mesélte a tehetséges ifjú.

Stern Roland a Slovakiaringen megejtett autócsere után ismételten a jól megszokott, 76-os rajtszámú Renault-val rótta a köröket. Ám ezúttal nem ment minden simán:

„Idén egy teljesen új kasztnival és motorral szerelt autóval kezdtük az évet. A kicsit még szokatlan géppel egy kigyorsításkor talán túlvállaltam magam, elvesztettem az egyensúlyt, és megpördültem. Nagy baj nem történt, de a hátsó szárnyam nem úszta meg sértetlenül az esetet. Sajnálom, mert éppen akkor kezdtem belerázódni a ritmusba, de aggodalomra semmi ok, hiszen így is elég tesztkilométer került a lábamba. A bajnoki nyitányt megelőzően még lesz egy edzés, már alig várom, hogy folytathassam a munkát. Nagyon jó lesz a hosszú szünet után újra versenyezni.” – zárta gondolatmenetét Roland.

Aki nem akar 27-ig várni, az április 13.-15. között a vasúttörténeti parkban megrendezésre kerülő Oldtimer és Tuning Show-n is találkozhat a Gender Racing Team-es fiúkkal!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ