A 79-es szám bűvöletében

A 79-es szám bűvöletében

MEGOSZTÁS
Fotó: matezsoltee / www.rvo.hu

VARGA RACING TEAM ASE – Rally Hungary 2020

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M

 A Vértes Rally után hatalmas kedvvel, rögtön belevágott a következő versenyre való felkészülésbe Lángi Attila. Most hétvégén pedig eljön a pillanat, hogy újra autóba üljenek Veres Gáborral és egy jó ízűt autózzanak a Rally Hungaryn. A Z4 a 79-es rajtszámot kapta, Gábor pedig ’79-ben született – vajon a számmisztika most különös szerencsét hoz a párosnak?

Lángi Attila: Amint hazajöttünk a Vértes Rallyról, már neki is álltunk az autónak, hogy időben, mindennel elkészüljünk rajta, és legyen lehetőségünk egy kis bejáratásra is. Nagyon sokat foglalkoztunk az újjáépített motorral, ezért bízunk benne, hogy nem fogja megadni magát a versenyen.

A korábbi Nyíregyháza és környéki futamokról nincs sok jó emlékem. Az első rendezvényen már a 3. kanyarban kiszakadt a jobb első futóművünk, és hiába szuperrallyztunk, másnap ékszíjszakadás miatt kellett kiállunk. Tavaly pedig nem ki-, hanem beestünk, miután nekimentünk egy ház kerítésének – szerencsétlenül kaptuk el, így nem tudtuk folytatni a derbit. Érdekes, hogy két évvel ezelőtt, az első pályabejáráson még utáltam a mádi szakaszt, mára viszont az egyik kedvencemmé vált. A prológ helyszíne pedig egyszerűen szenzációs, hatalmas feeling annyi ember előtt autózni! Hát majd még most mennyi szurkoló várható, hogy a nemzetközi mezőny miatt jön néhány külföldi, kimondhatatlan nevű versenyző is…

A Rally Hungaryn a cél a cél, és hogy élve megússzuk, hiszen a versenynap végén két totál sötét szakasz lesz, amit gyakorlatilag vakon kell majd teljesítenünk. Viccet félre téve, nem ártana, ha idén végre egy kicsit gyorsabban is tudnánk menni az eddigieknél. Nem a legjobb futamra tűztük ki ezt, hiszen most mindössze csak két alkalommal lehet bejárni a pályákat. Mondjuk, az is igaz, hogy én egyáltalán nem tudom megjegyezni az útvonalakat, úgyhogy lehet, nem is fog ez igazán számítani. De az alapelvárás magunkkal szemben csak annyi, hogy ne törjük össze se az autót, se magunkat, és lehetőség szerint műszaki hiba nélkül, jó hangulatban teljesítsük a hétvégét. Az már mindegy, hogy ezt a kategória hányadik helyén tesszük – de persze egy ERC győzelem se lenne ellenünkre. Sok esélyünk is van erre… J

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

  • Montus Futómű Szerviz
  • Blue16 gépjárművédelmi rendszer
  • KSPEED Motorsport
  • Janódob Kft.
  • M-Power Kft.
  • nonstopgumiszerviz.hu
  • Opera Garden Hotel & Apartments
  • IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg
  • gearbox.hu
  • S&T Consulting Hungary Kft.
  • Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés
  • PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
  • Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint
  • Köztérireklám.hu
  • AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
  • usascents.hu
  • hu

Sajtófőnök: Horváth Judit – sajto.langilovagok@gmail.com

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ