VARGA RACING TEAM – ISEUM Rallye 2018
Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe
Ugyanazzal a lazasággal, és eredménycentrikusság nélkül áll hétvégén az ISEUM Rally rajtjába Lángi Attila, mint ahogyan azt Miskolcon is tette. A jó hangulat sose hiányzik a Z4-ből, ám ez úttal rátesznek majd még egy lapáttal, hiszen a jobb1-be visszaül a pilóta jó barátja, Veres Gábor. A nézők készülhetnek a BMW fogadására…
Lángi Attila: Felettébb érdekes verseny áll előttünk, ugyanis a Z4 anyósülésére ismét visszaül régi navigátorom, Veres Gabi. Csáki Ricsinek dolga akadt a szombathelyi hétvégére, így Csövi volt olyan kedves, hogy elvállalta a navigációt – két feltétellel. Az egyik az, hogy ne ordibáljak – amit maximum az idegeskedés hozott ki belőlem, de ugye most már nem stresszelünk semmin – és autózzunk a nézőknek – ez pedig murván ugye sokkal könnyebben teljesíthető, mint aszfalton. A kéréseinek betartásával így szerintem egyáltalán nem lesz gond.
A múltkori versenyen már láttuk, hogy nem tudunk beleszólni a kategória legelejébe, de őszintén szólva nem is nagyon akarunk… Boldogok voltunk a miskolci eredményünkkel is, habár nem volt fényes, de mi jól éreztük magunkat, célba értünk, és a kocsit se tettük tönkre. Szombathelyen is lesznek hosszú gyorsok, amik valószínűleg most se fognak majd nagyon feküdni, mert azért még mindig hamar elfáradok. Megpróbálunk azért már az elején olyan jól menni, hogy a végére ne legyünk olyan nagyon mínuszban a többiekkel szemben.
Habár konkrét versenykiírást hétfő estig még nem láttam, úgy gondolom, olyan sokféle pályával nem tudnak készülni a szervezők, így nagy meglepetés nem várhat minket. Akármi is lesz, a szokásos módon fogunk felkészülni. Szerencsére nem emlékszek Mályinkához hasonló, mumus szakaszokra a vasi vidékről, így nyugodt szívvel vágok neki a hétvégi futamnak. Jövünk-megyünk, mendegélünk, és meglátjuk, mire lesz ez elég. Ahogy korábban is mondtam, nem nehezedik ránk sem nyerni akarási, sem megfelelési kényszer – se magamnak, magunknak, sem senki más felé. Az idei év arról szól, hogy helyreálljon minden annyira, hogy jövőre rendesen lehessen támadni a Z4-gyel.
A BMW kapott murva futóművet, murvaféket és lengéscsillapítókat, valamint feljebb is emeltük – de azért persze így sincs az égben –, így bevetésre készen áll. Szerda este utazunk le a helyszínre, csütörtök-pénteken pedig pályát járunk. A hétvége során pedig 6+4 gyorsaságit kell majd teljesítenünk – bízunk benne, hogy mindezt hiba nélkül, és jó hangulatban tesszük meg.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., www.nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés, Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint, AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával