Kiss Mihály – „El tudnám magam képzelni F-2-es versenymérnökként!”

Kiss Mihály – „El tudnám magam képzelni F-2-es versenymérnökként!”

MEGOSZTÁS

Miközben a legtöbb itthon pallérozódó ifjonc versenyző sajnálatos módon maximum csak álmodozhat a Forma-1-ről, addig egy nagykanizsai fiatal srácnak mindez már lassan a hétköznapokat jelenti. Kiss Mihály magától értetődő természetességgel mozog a autósport legnagyobbjai között, sőt nem titkolt célja majd egyszer közvetlenül „odatartozni”! Gokartban amatőr versenyt nyert, hogy aztán egy teljesen más síkon induljon el a profivá érés ösvényén!

Többek között erről is mesélt nekünk a Forma-1 betétszériájában, a Porsche Mobil Supercup-ban szerelőként dolgozó 16 (!!) éves fiatalember.

Hogyan kerültél bele ebbe a világba, az autósportos közegbe?

Édesapám révén tulajdonképpen születésemtől fogva jelen van az életemben az autósport. Nagyon megszerettette velem a motorizációt, még 12 éves sem voltam, amikor már a műhelyében szétszedtem és összeraktam egy Lada motort. Így könnyedén elsajátítottam az alapokat, megismertem a szerszámokat, anyagokat, kicsit később pedig sikerült bekerülnöm egy versenycsapathoz is. A Suzuki Swift kupában a GFS csapatnál tevékenykedtem egy évet, a következőben a rally bajnokságban szereltem, utána pedig ismét a Suzuki kupában. A mostani lehetőség idén áprilisban talált meg.

Anyukád mit szól hozzá, hogy nem éppen hétköznapi hobbyt választottál?

Tetszett neki, hogy elszántam magam egy irányba, így abszolút nem néz rám rossz szemmel. Elfogadta, hogy szeretem ezt csinálni és látja rajtam, hogy ez az ami igazán boldoggá tesz. A szezon beindulása óta nagyon keveset látott, de tudja, hogy ezen a pályán képzelem el a jövőm, és talán büszke is rám egy kicsit. (nevet)

Honnan jött a hívó szó, melynek hatására csatlakoztál az F-1 egyik legkomolyabb sorozatához?

Még áprilisban váltottunk néhány emailt az MRS GT Racing Team csapatfőnökével, ami után lehetőséget kaptunk édesapámmal egy németországi próbamunkára. Az ADAC GT Masters oscherslebeni tesztje alatt kint töltöttünk két hetet, ahol elégedettek voltak a munkánkkal. A csapatnál szorgalmazták a folytatást, így innentől már nem volt megállás, csak az iskolai kikérőm kellett meghosszabbítani!

Mennyire tartanak a barátaid, az iskolatársak, a lányok csodabogárnak… Csak a lényeget mond: Lehet vele csajozni, vagy nem!?

Lehet!! (nevet)

Ebben a korban ilyen referenciákkal és tapasztalattal rendelkezni nem hétköznapi jelenség. Innentől gondolom csak egyetlen cél vezérel az úton. A Forma-1 lenne az?

Ha nem is a Forma-1-ben, de mindenképp egy magasra taksált bajnokságban szeretném megvetni a lábam. Ilyen lehet például az F-2, ami egy nagyon komoly szintet képvisel az autósport skáláján. Mind az ott használt technika, úgy az ott versenyző srácok is szenzációsak. A nyolchengeres Mecachrome motor hangját és Charles Leclercet különösen kedvelem. Az endurance világa is nagyon megfogott, el tudnám képzelni magam benne!

Azért valljuk meg, a szépsége mellett megvan a veszélye is ennek a szférának. Kerek perec kimondva a műszaki személyzeten múlik a pilóták élete. Hogyan birkózol meg ezzel a felelősséggel?

Vannak olyan csapattagok, akik 10-15 éve dolgoznak ebben a mezőnyben, ennek ellenére nagyon jól esik, hogy ők is teljes értékű kollégaként tekintenek rám. Természetesen még sokat kell tanulnom, és igyekszem is nagyon. Viszont fontos elmondani, hogy amit egyszer rám bíztak, azt nem ellenőrzik vissza. Ez teljességgel az én felelősségem. Izgulok is kicsit mindig emiatt, de a folyamatos koncentráció és ellenőrzés segít. Inkább mindent háromszor is átnézek, hogy még a véletlennek se adjak esélyt!

Ezen a szinten már mindenkinek személyre szabott helye és munkafolyamata van. A te szereped hogy néz ki?

Ez változó. A műhelyben szinte mindenbe belefolyok, a szereléstől a fóliázásig mindent munkafolyamatot csinálok. Versenyhétvégéken a guminyomást állítom és ellenőrzöm, valamint kommunikálok a mérnökökkel. De igazából mindenhol megfordulok, így nincs konkrétan kijelölt posztom. Ahogy fejlődök, reményeim szerint úgy kapok még inkább szabad kezet.

Ha már megemlítettük a továbblépés lehetőségét… Szeretnél magasabb pozíciót is betölteni egy versenyistálló életében, így van?

Abszolút igaz. Szeretném elvégezni az egyetemet, és mérnökké válni. A szerelés és a benne rejlő öröm/adrenalin kombó igazán vonzó számomra, de kell egy B opció is. Sosem lehet tudni, hogy mit hoz az élet.

Zárásként: Fog-e bármilyen különleges érzést előcsalni belőled, hogy a hétvégén a Magyar Nagydíj rajtrácsán állva végezheted a munkád?

Ott lesznek a lelátón a barátaim, az ismerőseim, ezért elképesztően várom ezt a pillanatot. Ennyi idő után hazajönni is nagyon jó érzés, hát még a magyar közönség elé kiállni a csapattal!

Írta: Tóth Krisztián Márk / Képek: MRS Molitor Racing

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ