Vizelli Legendre cseréli a Mecseket

Vizelli Legendre cseréli a Mecseket

MEGOSZTÁS

Ismét külföldre készül a Korda Racing közönségkedvenc versenyzőpárosa, Vizelli Károly és Vizelliné Jobbágy Éva, tizenöt rali világbajnok társaságában, részt veszt az idén Colin McRae emléke előtt tisztelgő Rally Legenden.

 

Nem kétség, hogy Vizelli Károly az egyik legnépszerűbb versenyzője a magyar bajnoki mezőnynek – a Korda Racing versenyzője a másodosztályú Ladás futamok mellett az idei Veszprém Rallyn már a nagyok között is megmérettette magát egy Skoda Fabia R5-össel. Most egy újabb fejezet következik a létavértesi srác életében, hiszen október közepén a Rally Legend világsztároktól hemzsegő mezőnyét erősíti feleségével, Vizelliné Jobbágy Évával és azzal a Lada VFTS-sel mellyel a magyar és a spanyol közönséget már sikerült meghódítania látványos autózásával.

 

„Nagyon örülök, hogy megvalósulhat ez a több éve dédelgetett álmunk.” – mondta Vizelli Károly. „A Rally Legend hosszú idők óta szerepel a bakancslistámon, és az idei évben végre kipipálhatom! Kíváncsian várom a futamot, hiszen a san marino-i pályákhoz még sajnos nézőként sem volt szerencsém. Ugyan nem sok külföldi versenyen szerepelhettem eddig pályafutásom során, de ahova eljutottam, onnan mindig pozitív élményekkel tértem haza, és szerintem ez most sem lesz másképpen. Az időeredmények ez alkalommal sokadrangúak lesznek – szeretnénk, ha a nézők jól éreznék magukat a pálya szélén, és mi is magunkat az autóban. Erős mezőny ígérkezik, és ha versenygumikkal mennénk, talán a kategóriánkban nézhetnénk az időt, de utcai gumikat szeretnénk feltenni, hogy minél látványosabban sikerüljenek a kanyarvételek, bízva abban, hogy az olasz nézők szívét is meg tudjuk hódítani egy igazi magyar Ladás autózással.”

Az október 19-én kezdődő San Marino-i show miatt Karesz kénytelen lesz kihagyni a Mecsek Rallyt, így a tervek szerint legközelebb a szezonzáró Eger Rallyn láthatjuk újra a magyar pályákon, ahol aszfalton is szeretné magát kipróbálni a Korda Racing R5-ös Skoda Fabiájval.

 

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

 

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, Szirt-Bau Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, All4Office, Blaora Kft, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, NOA-Építő Kft, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Iramco Trade Kft

2017. október 10.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ