A döntő rajtja az 5. pozícióból jól sikerült, de … – Csendes...

A döntő rajtja az 5. pozícióból jól sikerült, de … – Csendes Zsolt, STC +2000, Greinbach

MEGOSZTÁS

Csendes Zsolt
#444, BMW, STC +2000
Greinbach, FIA CEZ + AUT & HUN & SVK Championship

Kakucs után pihent Zsolti és csapata, ami rájuk is fért. Jól indult a versenyhétvége, de az elődöntőben melegedni kezdett a BMW… A döntő rajtja az 5. pozícióból jól sikerült, de … A csapat a hátralévő CEZ futamokat elengedte és már jövő évre koncentrál.

Csendes Zsolt: Hogy is volt ez a történet! 🙂 Igen! Kakucs után úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a fuglaui CEZ futamot, pihenünk.  Ez mindenkinek jót tett, ránkfért. 

Greinbachban hosszú és meleg hétvégén volt. Az autó nagyon jól viselkedett az elődöntőig, ahol elkezdett melegedni. Sajnos ez meg is látszott az elért eredményünkön,ami döntő 5. rajtkockájából jelentette.

Nagyon jól rajtoltam, beugrottam Pospichal és Zachar közé… összezártak… azt gondolom, hogy ez egy “sima” rajt baleset volt. Hárman ott maradtunk, az én autóm a kavicságyban maradt. Ezután volt egy kis kalamajka a rendezőkkel, aki egész hétvége során nem álltak a helyzet magaslatán, amit mindenképpen szeretnék megjegyezni! Nem szívesen járok ide versenyezni! Ott akarták hagyni az autómat a bukótérben…azzal az indokkal, hogy ők azt nem tudják onnan kivenni! Majd elrohad ott…, aztán csak lesz vele valami! Ez nem jó hozzáállás! VESZÉLYES! Ha ott maradt volna akkor még rosszabbul jártunk volna, ugyanis egy S1600-as autó ugyana oda esett ki! Ha nem vagyok, még mindig ott van az autóm.

A melki CEZ futamot terveztük, de így, hogy van mit csinálni az autón – mindkét első “lába” kiszakadt – a CEZ futamokat elengedjük és s jövőre koncentrálunk, reményeim szerint már az erőre kapó futóműjű Asconával.

Támogatók: autojavitas.net, Rió-lámpastudio KFT, bereljautot.com, Artemide, Car-őr, Castrol

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ