Végre szerencsénk volt

Végre szerencsénk volt

MEGOSZTÁS

Vegyes érzelmekkel tértek haza a Taxi4 Veszprém Rallye-ról a Speed Technika Rallye2-es versenyzői, a Hofbauer Tamás – Harmos Gergely duó. Igaz az abszolút negyedik helyük mellett a kategóriájukban felállhattak a dobogóra, ám Neukirchner Andrisék balesete miatt a nagy ünneplés elmaradt.

A péntek délelőttöt egy tesztel töltötték, hiszen a Citroennel még nem mentek ilyen talajon. A teszt jól sikerült és szerencsére az utolsó körön jött egy váltóprobléma, amit a csapat a versenyre sikeresen kijavított.

„A rövid pilóta pályafutásom murván kezdődött, majd a Suzukival többször is vezető helyről kellett feladnom a murvás futamokat. Már nagyon vártam, hogy megszakadjon ez a rossz széria” – árulta el Hofbauer Tamás, majd hozzátette. „A teszt nagyon hasznos volt, mert meg tudtuk tapasztalni az autó mozgását. Már szinte végeztünk, amikor még egy embert kellett vinnem és ekkor megállt a váltó. Szerencse a szerencsétlenségben, hogyha ez az utolsó kör nincs, akkor valószínűleg az első gyorson estünk volna ki.”

Az első körben még ismerkedtek a körülményekkel, ám a következő szakaszokra sokat gyorsultak önmagukhoz képest, talán ha még van egy kör előrébb is végezhettek volna.

„Biztató a veszprémi eredményünk, bár tudom a helyén kezelni a dolgot, hiszen több versenyzőtárs hiányzott a versenyről. Ennek ellenére elégedett vagyok és tudom, hogy van még hová javulni” – folytatta Tamás.

A versenyzők közérzetét nagyban befolyásolhatta az első szakaszon történt baleset. A bajnokság éllovasa, az egyes rajtszámot birtokló Neukirchner András – Pardi Kata páros egy hosszú egyenesben egy fának csapódott, majd kigyullad az autójuk. A párost a veszprémi kórházba szállították, de a versenyzőknek törölték a szakaszt.

„Nagyon sajnálom, ami Andrással és Katával történt és ezúton kívánok neki jobbulást! A verseny előtt a buszban mikor öltözködtünk, sokat beszélgettünk Andrással és sok jó tanácsot kaptam tőle” – zárta a beszélgetést Hofbauer Tamás.

A folytatásban nekünk a Baranya Kupa valószínűleg kimarad és majd augusztus végén a Salgó Rallye-n térünk vissza a Rallye2 körforgásába.

Köszönjük Partnereinknek: Arrabona Konstrukt Kft., Abacus-Audit Kft., Gerenda Impex Kft., Limerence-Trust Kft., Ecovictum Kft., Maschinenring Magyarország Kft., Harmos Logisztika Kft., Onyx Solutions Kft., TT Gumiabroncs Bt.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ