Nem tudtak ünnepelni

Nem tudtak ünnepelni

MEGOSZTÁS

A PSZA Motorsport összes Ózdon indított párosa ott volt a célban, többen szépen csillogó eredményeket is elértek, ám ünnepelni senkinek nem volt kedve, hiszen egy halálos kimenetelű baleset beárnyékolta a hétvégéjüket.

„Nem annyi párossal érkeztünk Ózdra, mint amennyivel szerettünk volna, mert a versenyt megelőző héten négy párosunk is visszamondta a szereplést a versenytől autó problémák és betegségek miatt, amit nagyon sajnálunk. A sátraink alatt így négy autó volt megtalálható, egyikük a Berta László volt, aki nagy csatában volt a Peugeot Kupa bajnoki címéért, de sajnos az utolsó gyorsaságin összeszedett defekt miatt a fiúknak el kellett engedi ezt az álmukat. Nagyon jó csatát vívtak Hangodi Benivel, tényleg kiélezett harc volt köztük” – kezdte a beszélgetést Szabó Árpád.

Ha a srácok le tudtak volna jönni a defekttel, biztosan jobb helyen zártak volna és marad némi esélyük az utolsó versenyre. Sajnos meg kellett álljanak, és ki kellett cseréljék a kereket, ezért a második pozícióból visszacsúsztak a kategória utolsó helyére. Szintén Rally1-ben versenyzett Petróczy Péter, aki Lacival ellentétben nagyon szerencsés volt, hiszen az első szakaszon nagy sebességnél elúszott az autójuk, de a nagyon meleg szituációt sikerült kikormányozniuk és célba is értek. Szintén ott volt a célban Helembai Zsolt is, aki egész szombati napon kiélezett csatában volt a P13-as kategóriában, ám sajnos az utolsó gyorsasági szakasz elhozta a verseny legsötétebb pontját, amikor Bodogánék elestek és ezzel balesetek tömkelege következett be, amivel a verseny félbeszakadt. Feriék autója és a megtörtént esetek miatt sajnos a P13-as kategória küzdelme a Zemplén Rally-n biztosan foghíjas lesz majd.

„Sajnos haláleset árnyékolta be a versenyt az utolsó szakaszon, nyilván senki nem tehetett semmiről, másodpercek leforgása alatt történt minden. A PSZA Motorsport csapat őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt rallyrajongó családja részére” – tett hozzá Árpád.

Rally2-ben két RC4-es páros szerepelt a versenyen, amiből Tellér Antalék nagyon szépen bevitték az autójukat a célba a kategória negyedik helyén, míg Fekete Gyuláék másodikak lettek.

„Nagy tervekkel érkeztünk Ózdra, hiszen harc van az abszolút bajnoki címért. Nem minden ment úgy, ahogyan elterveztük, de nem csüggedünk, hiszen az esély megmaradt az utolsó versenyre. Gyuláéknak volt vízcső problémájuk, majd a Királdi körgyorson ők is szereztek pár sérülést az autójuknak. Kocsisékkal kell újra megküzdeni Zemplénben, ezért is nagyon várjuk már azt a versenyt. Melós hétvége volt, a szervizcsapat kitett magáért, amiért óriási köszönet jár neki, ahogyan a támogatóinknak is” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

A Historicban Zsolna József és Csukovics István kocsiját istápolta a csapat. Csukovicsék nagyon jól mentek és csatáztak a D2-es dobogóért, míg Zsolnáéknak ugyanezt kellett tenni az E2-es korcsoportban. Végül mindkét páros oda ért az ózdi főtéren kialakított célba.

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Solution 4 All Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt.Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft.,Mobil Vizsgáztató Kft., BPracing.hu, Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, KBL-Trend Home Hungária Kft., Charvát Kft., Panka Plast Kft., YourStock24 Kft., Wall-Print Hungary Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ