„Motorcsónak verseny” a Mátrában

„Motorcsónak verseny” a Mátrában

MEGOSZTÁS

28287227232_45ec9a4e0c_b

DYNAMIC RALLY TEAM – 33. Mátrai Hegyiverseny, Parádsasvár, 2016. július 16-17.

Lángi Attila, BMW Z4 M Coupe

Lángi Attila szavaival élve, a hétvégi, 33. Mátrai Hegyiverseny autó- helyett motorcsónak versenyre hasonlított. A július 16-17-ei, parádsasvári futam mindkét napján szakadt az eső, így a versenyzőknek nem csak az idővel és egymással, de az elemekkel is jócskán meg kellett küzdeniük. A Dynamic Rally Team pilótája elsősorban tesztelni szerette volna a BMW Z4-t, ezért nem autózott életre-halálra. Így se vallott azonban szégyent: az abszolút értékelés 9. helyén zárt. A technika pedig bemozgott annyira, hogy a július végén esedékes Székesfehérvár Rallyen teljes erőbedobással lehessen vele támadni…

Lángi Attila: Igaz, hogy a futam előtt azt mondta, ismerős lesz számomra a parádsasvári terep, az edzésnél rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Sajnos én csak úgy tudok tájékozódni, hogy tereptárgyakhoz kötöm az adott útszakaszt, és ez nem mindig szerencsés. Most sem volt az, hiszen az útfelújítások következtében eltűnt minden olyan, természetbeni dolog, ami számomra most segítséget nyújtott volna az eligazodásban. Még az utolsó felfutás után sem rögzült bennem teljesen a pálya nyomvonala.

A versenyhétvége első napján nem is az ellenfelekkel, inkább az elemekkel és a gumikkal küzdöttünk meg. Éles helyzetben derült ki, mekkora hibát is követtünk el akkor, amikor a vizes abroncsokat 4 hónapig kint hagytuk állni a napon, a műhely udvarán… Hosszú távon is tanulság volt számunkra, hogy megtudtuk, ilyen tárolási körülmények után nem teljesítenek úgy az adott szituációban, mint ahogyan kellene. Habár folyamatosan állítgattuk a Z4 futóművét, az első napi csetlés-botlásunkat mégis a rossz gumiknak tudtuk be.

Másnapra beszereztünk új abroncsokat, amikkel végre meg tudtuk közelíteni azt az eredményt, amit menni szerettünk volna ezzel a kocsival egy ilyen versenyen. Persze, nem szerettünk volna leégni a többiek előtt – akik között képviseltette magát a Zengő Motorsport, valamint Turán Frigyes is –, de azt azért hozzátenném, hogy most semmilyen feleslegesen kockázatot nem akartam vállalni a jobb szereplés érdekében. Számunkra ugyanis az elsődleges cél az volt, hogy teszteljük a technikát a soron következő ORB futamra.

Rengeteg tapasztalatot szereztünk, és az autót is bemozgattuk, hozzászoktattuk az új alkatrészekhez a hétvégén. Remek hangulatú rendezvény volt – a folyamatosan szakadó eső ellenére is –, biztos vagyok benne, hogy ha jövőre is megrendezik, és még mi is autóversenyezni fogunk, újra rajthoz állunk a parádsasvári felfutón.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ