Már majdnem sikerült

Már majdnem sikerült

MEGOSZTÁS

tothozdutan

Az ózdi futamon csak öt gyorsaságit tudott menni a Tóth Attila – Tóth István páros a Zsigulival, de jókedvűen meséltek a hétvégéről. Nem parázzák túl a dolgokat, ők más szemszögből nézik az idei évüket. Szerintük mindenki másképp épít fel egy szezont.

 

Mi történt veletek az Ózd Ralin, nem volt időeredményetek az utolsó gyorson?

– Két dolog lehet a kocsival, vagy a dugattyú tört el, vagy hengerfejes. Kifújt magából mindent, olyan volt, mint egy sárkány. Amikor a kocsi megállt, ránéztem a dekorra és teljes nyugalommal megállapítottam, hogy ezen egy gallykarc sincs öregem – nevet Attila. Lehet, hogy el kellene keserednünk, de nem tudunk és nem is akarunk. Minden jónak tűnt, a futómű tökéletes volt, arra kanyarodott, amerre én szerettem volna. Egyedül a motorral nem voltam kibékülve, és éreztem is az első gyorson, mert a végsebesség mutatta, hogy valami nem oké. Ahol más el tudta tolni 170-nel, ott én csak 150-nel bírtam menni. Kiállni nem akartam addig, míg úgy nem éreztem, hogy nagy a baj, ezért tovább autóztunk, és tényleg jól éreztük magunkat Pistivel.

 

Mikor vettétek észre, hogy talán hamarabb vége lesz számotokra a versenynek?

– Az ötödik gyorsaságin már láttam, hogy ajjaj… több kettőnél, melege van a motornak nem kicsit. Ott már izzadt szegény. De egyáltalán nem voltam ideges, mi okom lett volna? Nézzük reálisan a dolgokat. Volt egy Eger Rali, ahol az első szakaszon öt kilométert mentem. Annyit bírtam versenytempóban menni, mert utána a hajtásnak elege lett. Miskolcon már eljutottunk három gyorsaságiig. Most Ózdon mentünk ötöt. Szerintem a következőt be is fogjuk bejezni – poénkodik Attila továbbra is. Így kell ezt nézni. Pozitív hozzáállás. Mindenki másképp építi fel a versenyeit, nálunk idén így működött. Még Királdnak azért elindultunk, hogy hátha visszahűl, de nem adta ki.

 

A fentiektől eltekintve azért jól éreztétek magatokat?

– Fél év kihagyás után nem voltak túl sok reményeink, csupán teszteltük a kocsit, hogy minden jól lett-e összerakva. Meg természetesen újra be kellett lakni a Ladát, hiszen Pistivel ez volt még a harmadik közös versenyünk. Mondhatjuk úgy is, hogy idén újrakezdők voltunk. Annak ellenére, ami történt a kocsival, mindketten kiválóan éreztük magunkat. A kedvünket egyáltalán nem vette el a technikai probléma, mert ez egy ilyen sport. Volt, amikor erőteljesen koncentráltam, hogy összeszedjem a kocsit, de elég ügyesen megoldottam azt is… hiszen nincs karc a dekoráción. Jövőre, ha úgy alakul több versenyen megyünk, és gyűjtünk pár közös versenykilométert.

 

Lesz még idén csapatás valahol?

– Be van tervezve a Szilveszter Rali, de ha családi programot fog ütni, ott az ünnepek környékén, akkor egyértelműen a családot fogjuk választani. Szeretnénk menni, de mi már felállítottunk egy fontossági sorrendet, akármennyire szeretjük a ralit. Meglátjuk, hogy alakul, ha idén nem, akkor majd jövőre ott leszünk a pályákon. És befejezünk egy-két versenyt.

 

Reklámpartnereink:

Tiszaújváros Transz Kft. – Földmunkavégzés – Közúti Teherszállítás; Lincos.eu – Autószerviz Gumiszerviz és Garázsipari berendezések, szerszámok; Komplex-D Magas és Mélyépítés; Baromfiudvar 2002 Kft. – Hús-, húskészítmény nagykereskedelme; Ferrodo 2002 Kft. – Versenyautó Fék & Kuplung Felújítás; Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. – Kompresszor javítás; HB.c.e. – Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi Kft.; Olvisz 98 – Olajipari Vízügyi Szolgáltató Kft.; Unilub Kft. – Kenőanyag nagykereskedelem; Bója Teherfuvarozás; TGK Trans Kft. – Gépjármű kereskedelem; Inter-Agrowashker Kft. – Mezőgazdasági gépalkatrész és teherautó gépkocsialkatrész; Nomido Madera Kft. – Csomagolástechnika és raklapgyártás; Civis Solar Hungária Kft. – Klímatechnika és napelem; Total Wagon Management Hungary Kft. – Vasúti kocsi mobilszerviz; Nagy Ferenc e.v. – Munkaerő közvetítés; Liza Snack – Malomipari termék gyártása; TT Sped Kft. – Közúti áruszállítás; West Start Kft. – Raktározás, Szállítmányozás;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Rigó Fotó

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ