Kurtosék 7 defektet kaptak… 4 nap alatt

Kurtosék 7 defektet kaptak… 4 nap alatt

MEGOSZTÁS

A veszprémi „kaland” inkább volt púp a hátán a Kurtos Robi – Fridrik Gergő duónak, mint felhőtlen pihenés és jóleső viadal.

Se pihenés, se eredmény?

– Egyik sem jött össze sajnos. Az első naptól káosz volt az egész hetünk a pályabejárástól a versenyig. Ez az ingázás már kicsit fárasztó. Bejártuk a Kislőteret…Nagylőteret, és leütöttük valahol az utcai kocsim alját, úgyhogy lehúzattuk magunkat Bodogánnal…köszi srácok még egyszer. Aztán jött az agyalás, hogy folytassuk a pályabejárást. Béreltünk egy Suzukit, viszont közben jelezték… eldurrant a tűzoltó rendszerünk. Így elindultunk Pestre a bérelt gépsassal, de a M0-ás előtt kb. 5 kilométerrel kaptunk egy jobb hátsó defektet. Négy óra múlva jött a mentés…. és ez még csak a pénteki napunk volt.

Nem érezted, hogy el kellene engedni a versenyt, ha így indul?

– Próbáltunk a telefonra hagyatkozni, és arra ki merről indul meg a versenyre és ki melyik irányból tud segíteni a tűzoltó rendszerrel vagy a defekttel kapcsolatban. Volt nálunk egy kis kompresszor, szóval elkezdtünk azon tornázni, hogy ne álljunk rossz helyen órákig, így egy kis parkoló jellegű helyre be tudtunk húzódni, és valamennyit tudtunk fújni a kerékbe, hogy egy kilométerrel arrébb biztonságosabb helyen várjuk a gyors szervizt…ami mondom 4 óra volt. Mikor visszajutottunk Székesfehérvárra, addig majdnem beszerelték az új tűzoltó rendszert a versenyautóba. De a kálváriánknak itt még nem lett vége.

Ez nem a ti versenyetek volt akkor?

– Ha jobban belegondolunk, inkább azt mondanám ez az év sem nekünk kedvez. Az első gyorson két defektet kaptunk, a hármason még egyet, tehát az első napot három defekttel abszolváltuk. De, hogy teljes legyen az összkép mindkét utcai autónk és a bérelt autó is defektet kapott ezen a hétvégén…számszerűsítve 7 defekt, 4 nap alatt.

Mi a tanulság?

– Pénteken volt egy olyan érzésem, hogy nem kellene indulni a versenyen, de körbe kérdeztem a csapatot és végül arra jutottunk, oké próbáljuk meg. Ez a futam újra bebizonyította, hogy ha pici kétely is lesz bennem, akkor az első megérzésre fogok hallgatni…és elengedem az ilyen nehezen induló csatákat. Persze, ha tudjuk, hogy el fogunk esni, akkor leülünk előtte…de azért elég sok jelet kaptunk most, hogy hagyjuk az egészet, mégis erőltettük. Vasárnap pedig az élet döntött helyettünk, még az első gyors előtti etapon szétrobbant a motor, amit ott váltó problémának gondoltunk. Persze ismét kigyulladt a kocsi, csak most a motortér, mert ráfolyt az olaj…de sikerült szerencsére eloltani. Egy kicsit összeszedem a gondolataimat, hogy hogyan tovább. Köszönjük szépen mindenkinek, aki segített nekünk bármilyen formában.

 Partnereink:

Kelet Autósport Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Perla-X Kft.; Jancsika; DREXLER TRAFFIC Bt.; Szalontai és Fiai Magánszeszfőzde; Car-Szer 2000 Bt.; Zemplén Hard-Work Kft.; Vipo-Home Kft.; ztvmotorsport.hu

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ