Kovács Bálint a hétvégén már az élmezőnyben harcolna Katarban

Kovács Bálint a hétvégén már az élmezőnyben harcolna Katarban

MEGOSZTÁS

A H-Moto Team 16 éves versenyzője már Dohában várja, hogy folytatódjon a Losail Ázsia Bajnokság

Kovács Bálint újabb ötödik hellyel zárta a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategória második versenyhétvégéjét, így az eddig megszerzett 33 pontjával a hatodik pozícióban várja összetettben a hétvégi folytatást. Az újabb duplafutamos versenyen a H-Moto Team fiatal motorosa abban bízik, hogy ezúttal nem üti ki senki a versenyből – a két héttel ezelőtti második futamban az egyik vetélytársa 170 km/h-s sebességnél kilökte a negyedik helyen száguldó Bálintot –, és folyamatosan gyorsulva végre odaérhet az élmezőnybe.

Nagy lehetőséget kapott Kovács Bálint csapatától azzal, hogy a téli felkészülési időszakban végig versenykörülmények között készülhet fel a 2018-as feladataira. A H-Moto Team fiatalja ugyanis egy egész szezont teljesíthet a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600 kategóriájában. A 16 éves motoros egy Kawasaki nyergében már két versenyhétvégét teljesített a Losail Ázsia Bajnokságban, ahol egy olyan mezőnyben áll összetett hatodik pozíciójában az eddig megszerzett 33 pontjával, ahol olyanok találhatóak, mint a korábbi WSBK versenyző, Saeed Al Sulaiti, valamint a Moto2-ben is bemutatkozó Mashel Al Naimi. Sajnos Bálint ismételten nem tudott nyugodtan készülni a harmadik fordulóra, ugyanis megint lebetegedett, ám szerencse a szerencsétlenségben, hogy az indulásra már tökéletesen felépült. A csapat sportigazgatójával, Rizmayer Gáborral már meg is érkezett Dohába, így nyert egy plusz napot a teljes regenerációhoz. A H-Moto Team ifjú tehetsége abban bízik, hogy képes lesz megismételni a múltkori esése – a két héttel ezelőtti második futamban az egyik vetélytársa 170 km/h-s sebességnél kilökte a negyedik helyen száguldó Bálintot – előtti teljesítményét, és végre harcolhat az élmezőnnyel a dobogós helyekért.

„Sajnos sokat nem tudtam edzeni, ugyanis ismét lebetegedtem, így inkább megpróbáltam kipihenni magam. Mivel most sokkal rövidebb idő telt el a múltkori verseny és a mostani között, abban bízom, hogy sokkal könnyebben visszarázódom majd a kinti hangulatba. Felkészültnek érzem magam a betegeskedésem ellenére, és abban reménykedem, hogy képes leszek ott folytatni, ahol az esésem előtt abbahagytam. Ha képes leszek ezt elérni, akkor végre az élmezőnnyel is csatázhatok majd. Sikerült egy nappal korábban kiérkeznünk Dohába, és ez elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy hozzászokjak a katari klímához, és teljes mértékben rákészülhessek a hétvége feladataira” – fogalmazott Kovács Bálint.

A bajnokság állása négy futamot követően: 1. Saeed Al Sulaiti 85 pont, 2. Mashel Al Naimi 81 pont, 3. Nasser Al Malki 69 pont, 4. Abdulla Al Qubaisi 56 pont, 5. Fahad Al Sowaidi 46 pont, 6. Kovács Bálint 33 pont

A bajnokság versenynaptára

1-2. forduló – 2017. december 8-9.

3-4. forduló – 2018. február 2-3.

5-6. forduló – 2018. február 16-17.

7-8. forduló – 2018. március 15-17. (MotoGP szezonnyitó)

9-10. forduló – 2018. április 6-7.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ