Kohári Zoltán – „Határozottan hasznos volt a mögöttünk hagyott év!”

Kohári Zoltán – „Határozottan hasznos volt a mögöttünk hagyott év!”

MEGOSZTÁS

Kohári Zoltán elkötelezett versenyző, aki idáig is sokat áldozott már a sebesség oltárán. Az idén sem volt ez másképp, a Tomracing Motorsport Team pilótája ugyanis mert nagyot álmodni, és hadrendbe állította Közép-Európa egyik legerősebb, leggyorsabb versenyautóját, a Predatort.

Évértékelés gyanánt megkérdeztük Zolit, mit gondol az elmúlt időszakról:

Új autó, új feladatok. Végére értetek már a Predator fejlesztésének, vagy jócskán akad még tennivaló?

Sosem lesz vége, de határozottan hasznos volt a mögöttünk hagyott év. Látjuk, miben kell fejlődnünk, hogy merre kell tovább haladnunk. Nagyon sokat tanultunk ebben az évben, és szerintem ezt jövőre kamatoztatni is tudjuk majd!

Hogy értékelnéd, hova helyeznéd a mögöttünk hagyott versenyévet?

kooo

Amit pozitívumnak mondanék, hogy az autó minden versenyen üzemképes volt, nem romlott el. Semmilyen műszaki hiba nem hátráltatott bennünket, ami viszont negatívum, hogy nem haladtunk olyan gyorsasággal a projektben, mint ahogy szerettünk volna. Viszont a lassabb fejlődésnek is megvolt a maga haszna, hiszen rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk!

Idén még minden az előrelépésről, a szintugrásról szólt. Milyen elvárásokat támasztasz magaddal kapcsolatban jövőre?

Természetesen szeretnénk jól szerepelni ott, ahol éppen szerepelünk, de kőbe vésett elvárásaink nincsenek, és nem is lesznek. Én szeretném magam jól érezni a volán mögött, az autóval kapcsolatban pedig a lehetőség szerinti hibátlan működés a támasztott követelmény!

A hazai bajnokság kerül prioritásba, vagy a nemzetközi kihívás lesz a hangsúlyosabb?

koooo

Ez legfőképp a támogatói háttéren múlik majd, ami pluszt kapok, azt szeretném beépíteni, ha esetleg máshogy alakul, akkor a saját tempómban fogok továbbépítkezni, ahogy eddig is tettem. Visszatérve a kérdésedre, mindenhol jó versenyezni, de természetesen a nemzetközi szint egy komolyabb kihívást jelent. Jobbak a pályák adottságai, nagyobb adrenalint, élményt nyújt a száguldás ilyen körülmények között, ezért szeretnék majd külföldi futamokon is rajthoz állni – meglátjuk, hogy sikerül a dolog. Idén is terveztük már ezt, de mégsem mentünk, mert nem éreztem, hogy kellő összhangban lennék a versenygéppel. Most már azt gondolom, ilyen probléma nem lesz, a beállításokkal is az optimális szint felé közelítünk. A szezon végén futott időkben már voltak bíztató jelek, így remélem, jövőre jönnek az eredmények is!

Végezetül, hogyan tartja formában magát egy drag pilóta a téli szünet, a kieső időszak alatt?

Úgy, hogy álmodozik arról, mikor ülhet autóba… (nevet) A viccet félretéve, valamelyik nap tényleg azt álmodtam, hogy mennyire szeretnék már újból pályán lenni. Legfőképp a reakcióidőm igyekszem karbantartani, fejleszteni, hisz versenyek, győzelmek múlhatnak rajta. És mint tudjuk, ez az egyik, ha nem a legfontosabb eleme a drag versenyzésnek!

 

Képek: BIROSAG / Biró Róbert

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ