Kijutott nekik a jóból – Kurtos Róbert – Herczeg Szabolcs

Kijutott nekik a jóból – Kurtos Róbert – Herczeg Szabolcs

MEGOSZTÁS

kurtoskassautan

A Mitsubishivel versenyző Kurtos Róbert – Herczeg Szabolcs számára nem a forgatókönyv szerint alakult a Kassa Rali. Technikai probléma, hajnalig tartó szervizelés… majd hazafelé büntetés. Hát, nem így tervezte Robi ezt a futamot.

 Technikai problémával küzdöttetek Kassán, de mi volt az?

– Ez jó kérdés, mert a mai napig nem tudjuk mi a baja a kocsinak. Most is épp azon tornázunk, hogy kiderüljön. A verseny első napján sajnos csak négy gyorsaságit tudtunk teljesíteni, mert a hajtás végül mégsem úgy működött, ahogy kellett volna. Próbáltunk a fiúkkal mindent megtenni a szervizben, hogy másnap tudjunk szuper ralizni, de hiába voltunk fent hajnal háromig, egyszerűen nem jöttünk rá a problémára azóta sem, nem hogy ott. Éjszaka hazafelé még meg is büntettek minket… úgyhogy igazán kijutott a hétvégén a jóból.

Amíg versenyben voltatok, hogy tetszettek az első napon lévő új szakaszok?

– Csupán csak négy gyorson tudtunk menni, amit nagyon sajnálok, mert igazi rali pályák voltak. Én kimondottan szeretem az ilyen technikás versenyeket, de most kevés jutott belőle. Poros, murvás, gödrös, dobálós… tényleg jók voltak. Ezért nagyon rossz volt ott állni a többi versenyzőtárssal, akik hozzánk hasonlóan kiestek. Már menet közben volt egy olyan érzésem, hogy valami nem jó, mert hol ment az autó, hol nem. Az utolsó percig bíztam benne, hogy csak egy pillanatnyi megtorpanás a kocsinál, de nem így történt.

Akkor most a legfontosabb, hogy a hiba oka kiderüljön és orvosolni tudjátok a következő versenyig?

– Természetesen. Minél hamarabb megtudjuk mi a nyűgje, annál előbb tudjuk megjavítani, és tesztelni is kell, az biztos, hogy legközelebb ne a versenyen tapasztaljuk meg, ha esetleg újra előjön ez a probléma. De ne jöjjön. Egy ilyen közeli futamról is fájó szívvel távoztunk, ha egy Mecsekről kellene ilyen szájízzel eljönni, az még rosszabb lenne, mert az még több költséggel jár. Bár a mostani sem kevés, sajnos.

Akkor a Mecsek Ralin ismét találkozhatnak veletek a nézők?

– Rajta leszünk, hogy ott tudjunk lenni. Ha kiderül az autó baja, és megérkezik az alkatrész, akkor rajtunk nem fog múlni, hogy ismét pályán legyünk három hét múlva. Nem sok időnk van, de összekapjuk magunkat. Arra viszont fel kell készülni, mert egy mecseki futam nem egy-két nap, hanem inkább öt… pályabejárással és minden egyébbel együtt. Reméljük, ott lehetünk.

Reklámpartnereink:

Foam-System Kft. – Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ