Illés Gábort interjú – 8. Kalandrally

Illés Gábort interjú – 8. Kalandrally

MEGOSZTÁS

A verseny címvédő csapatának navigátorát, Illés Gábort kérdeztük az idei, 8. Kalandrallyn való indulásról és céljairól.

Mi a célkitűzés?

Legfőképp szeretnénk jól szórakozni. Két alkalommal indultunk már ezen a futamon, eddig ebben nem volt hiányérzetünk, mindkétszer remekül éreztük magunkat. Persze címvédőként álszerénység lenne azt állítani, hogy csak kocsizni megyünk…

Milyen csapattal indulsz? Milyen autóval?

A „győztes csapaton ne változtass” elvet fogjuk követni , minden marad a tavalyi felállás szerint. Párommal és barátainkkal, valamint egy Volkswagen Passat-tal fogunk a rajtdobogóra állni.

Van-e koncepció, taktika?

Igyekszünk a szabályok adta lehetőségeken belül a lehető legtöbb pont felkeresésére. Próbáljuk majd a legracionálisabban megválasztani útvonalunkat, ezen felül biztosan fogunk improvizálni is. Az ettől részletesebb taktikánkból azonban nem áll módomban többet elárulni.

Hová várod magad?

Biztosan lesznek nagy visszatérők, korábbi győztesek, akik már tőlünk nagyobb tapasztalattal rendelkeznek. Szeretnénk jót „meccselni” velük. Ha már mindenképp szeretnél kihúzni belőlem valami konkrét helyezést: nem lennénk csalódottak egy dobogós hellyel, de azért egy címvédés nagyszerű lenne… Tudjuk, hogy egy címet mindig könnyebb megszerezni, mint megvédeni, ezért ígérem igyekezni fogunk.

Másodszor rendezzük ősszel a versenyt. Hogy tetszik nektek a késő őszi időpont a hagyományos nyárival szemben?

Tudjuk, hogy elég nehéz olyan időpontot megjelölni, ami mindenkinek megfelelő. Talán azért jobb az őszi verzió, mert nyáron többen nyaralásukat töltik, így kényszerülnek kimaradni ebből a nagyon jó versenyből. Amikor megtudtuk az idei időpontot és ránéztünk a naptárra, melyben üresen állt október 20-a, azon nyomban tudtuk, hogy arra a napra már más program nem kerülhet.

Mi az, ami motivál? Mi a fő cél az indulással? A “buli” vagy a verseny?

Mindkettő. Itt tudunk egy kicsit szórakozni, beszélgetni, versenyezni, van adrenalin és sok élményt ad. Szeretünk itt lenni!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ