Elértük a célt! – Herczig Norbert – Ferenc Ramón – ERC Lengyel...

Elértük a célt! – Herczig Norbert – Ferenc Ramón – ERC Lengyel Rally

MEGOSZTÁS

Elértük a célt! (Lengyelország, 2018.09.25. 10:18)

A tizedik helyen ért célba a Lengyel Rallyn a Herczig Norbert – Ferencz Ramón páros, és ezzel 2018-ban befejezte az európa-bajnoki szereplését. A MOL Racing Team versenyzői ismét rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, és pontszerzéssel fejezték be a szezont.

Tavaly még világbajnoki futam volt a Lengyel Rally, és az idei pályák jelentős része akkor is szerepelt a programban, így a kihívás is világbajnoki szintű volt, az ERC hetedik versenyén. A Lengyel Rally a MOL Racing Team számára az idei hatodik és egyben utolsó futamot jelentette, mert az év elején kialakított menetrendben nem szerepelt az olaszországi, és a szezonzáró lettországi verseny. Az év utolsó futama viszont ismét eddig nem tapasztalt körülményekkel várta a magyar kettőst.

„Ennyire gyors murvás futamon még sosem versenyeztünk. Extrém gyorsak voltak a pályák többször is előfordult, hogy másodperceket voltunk a levegőben. Ráadásul a talaj is szokatlanul laza volt, ilyen mély nyomban sem autóztunk még” – ecsetelte Herczig Norbert a 15 gyorsasági szakasz nehézségeit.

A pénteki napon remekül indult a Lengyel Rali. A kvalifikáción az eddigi legjobb eredményt érte el a páros, az ötödik helyen végeztek, és így jó rajtpozíciót tudtak választani. Az esti első gyorsaságin pedig tovább javítottak, és az idei Európa-bajnok Lukyanuk mögött második időt autóztak. Norbi így megérdemelten kapta meg a születésnapi tortáit, nemcsak a csapat, hanem a verseny szervezői is felköszöntötték őt hiszen ezen a napon volt a születésnapja. A szombati napon aztán fordult a szerencse, a piros-fehér-zöld Skoda Fabia rögtön az első gyorsaságin tett egy nem tervezett látogatást az egyik pálya melletti kiskertben.

„Egy szűk balosban nagyon mély volt a nyom, én pedig meghúztam a kéziféket, ami hiba volt. Túlfordult az autó, a kanyar belső ívén leromboltunk egy fakerítést, és egy család kertjében kötöttünk ki. Egy pillanatra megijedtem, hogy megsérült a hajtás, de szerencsére ki tudtunk kecmeregni, és több mint egy perces hátránnyal folytatni tudtuk a versenyt. Utóbb belegondolva, lehet, hogy amiatt történt az eset, mert az előző jobbosban egy bálát kellett szűken kerülni, és nehezen fordult az autó. Valószínűleg azért próbálkoztam a következő kanyarban a kézifékkel, mert nem akartam ott is időt veszíteni, de most már látom, hogy hiba volt” – mesélte a történteket Herczig Norbert.

A nap hátralevő része a felzárkózással telt, a 17. helyről kellett a mezőny nyomába eredni. Norbi többször is elmondta a gyorsaságik végén, hogy picit megtépázta az önbizalmát a kis kertjárás, és azt is szem előtt kellett tartaniuk, hogy továbbra is a célba érkezés a legfontosabb, felesleges kockázatvállalás már nem fért bele a szombati napba. Szívós munkával, top 10-es időket autózva a nap végére stabilan a 10. helyen állt a MOL Racing Team párosa. Ez a pozíció azonban azt is jelentette, hogy vasárnap elsőként kell rajtolniuk, így rájuk hárult a takarító szerep. Az első körben ezt a feladatot is sikerült végrehajtani, tíz másodpercet faragtak a hátrányukból a kilencedik helyezetthez képest, ám a 13-as gyorsasági majdnem szerencsétlenül alakult számukra.

„Egy féktávot követően derékszögben kellett volna balra befordulni, de picit rövidebb lett a féktáv, és amikor meghúztam a kéziféket az autó hátulja lecsúszott az útról, és magával rántotta az autót és átfordultunk a tetőn. Szerencsére miután átfordultunk négy kerékre érkeztünk, a motor sem állt le, így azonnal mentünk tovább, nem veszítettünk túl sok időt – mondta Herczig Norbert, és ezek után a hátralevő két gyorsaságit már hiba nélkül teljesítették, így végül a tizedik helyen fejezték be a Lengyel Ralit.

„Felemás futam volt a szezonzáró. Végigmentünk a versenyen, és ez a legfontosabb, ugyanakkor becsúszott néhány hiba is, ami picit bosszant. Az utolsó versenyeinken már azt éreztük, hogy a tempónk nagyon közel van az élmezőnyhöz, ám ezek a pályák megint annyira mások voltak, hogy nem tudtunk építeni az eddigi tapasztalatokra. Az élen állók ilyen szakaszokon is komoly rutinnal rendelkeznek, és ez meg is látszott az eredményeken, mert jól láthatóan szétszakadt a mezőny. Ez is bizonyítja, hogy jó döntés volt, az idei évet a tanaulásnak szentelni, mert ezen a szinten kellenek a kilométerek. Most is csak az utolsó gyorsaságikon éreztem azt, hogy jobban tudok figyelni az autóra, de már a verseny végén láttam, hogy mi lesz az, amit jövőre biztosan másképp állítunk majd be az autón. Összességében azonban elégedett vagyok, a nehézségek ellenére pontszerző helyen értünk célba, kétszer is talpra álltunk – másodjára szó szerint is – és hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk” – összegzett Herczig Norbert.

Lengyelországban csak az idei versenyszezon ért véget, de a munka tovább folytatódik a MOL Racing Teamnél. Következik a tapasztalatok kiértékelése, és hétfőtől már megkezdődik a felkészülés a 2019-es Eb szezonra. Kíváncsian figyeli majd a csapat, az utolsó lettországi verseny eredményeit, mert ott dől majd el az év végi helyezésük. A munka mellett ünneplésre is jut idő, hiszen a legmerészebb várakozásokat is túlteljesítve, a hat futamból kettőt a dobogón fejezett be a MOL Racing Team Skoda Fabiájával Herczig Norbert és Ferencz Ramón.

Az idei utolsó versenyösszefoglalót pedig a köszönetnek kell zárnia. Köszönet a támogatóknak, akik bíztak a csapatban, és köszönet a szurkolóknak, akik minden futamon ott álltak a csapat mögött, buzdították a versenyzőket a közösségi oldalakon, vagy személyesen a pálya szélén. Köszönet azoknak, akik lengették a magyar zászlót, és ezzel mindig egy kis plusz lendületet adtak. Megyünk tovább, ezzel a lendülettel!

HERCZIG Norbert (HUN), FERENCZ Ramon (HUN), MOL RACING TEAM, Skoda Fabia R5, portrait during the 2018 European Rally Championship PZM Rally Poland at Mikolajki from September 21 to 23 – Photo Gregory Lenormand / DPPI

A Lengyel Rally végeredménye:

1. Nikolay Gryazin / Yaroslav Fedorov – Skoda Fabia 1:53:43.5
2. Jari Huttunen / Antti Linnaketo – Hyundai i20 +8.3
3. Chris Ingram / Ross Whittock – Skoda Fabia +2:17.6
4. Fabian Kreim / Christian Frank – Skoda Fabia +2:43.2
5. Mikolaj Marczyk / Szymon Gospodarczyk – Skoda Fabia +3:27.0
6. Lukasz Habaj / Daniel Dymurski – Skoda Fabia +3:33.6
….
10. Herczig Norbert / Ferencz Ramón – Skoda Fabia +6:10.2

A Rali Európa-bajnokság versenyei:

2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely
2018. június 1-3. – Acropolis Rally – 2. hely
2018. június 15-17. – Cyprus Rally – 3. hely
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín- kiesés
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland – 10. hely
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

******

(Lengyelország, 2018.09.19. 12:36)

Visszatér a murvára az Európa-bajnokság

Visszatér a murvára az Európa-bajnokságA Rali Európa-bajnokság következő fordulóján, a 75. Lengyel Rallyn, újra murvás pályák várják a versenyzőket. A MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón optimistán utazik Lengyelországba, hiszen az Eb utolsó kettő murvás versenyét dobogón fejezték be, a Veszprém Rallyn pedig ők voltak a leggyorsabbak. A tavaly világbajnoki futamként szereplő lengyel versenyen 15 gyorsasági szakaszon összesen 215 kilométer vár a mezőnyre, az össztáv pedig 957 kilométer lesz.

Nem vicceltek a lengyel szervezők, mikor kijelölték az idei útvonalat, de az is lehet, hogy még a világbajnoki rutin dolgozott bennük, mert az első szakaszon még a tavalyi programnál is hosszabb a gyorsaságik össztávja. A pályák közt pedig több vb-s szakasz is szerepel, részben vagy egészében ugyanazon a nyomvonalon, ahol tavaly még Ogierék száguldottak. A MOL Racing Team párosa többek közt emiatt is szeretne jó eredményt elérni a hétvégén, emellett a bajnokságbeli harmadik helyüket is megerősítenék, de természetesen az idei év fő céljáról, a tapasztalatszerzésről sem feledkeznek meg.

Nagyszerű érzés lesz azokon a pályákon versenyezni, ahol egy évvel ezelőtt a rali „nagymenői” nyomták a gázt, és ez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak nekünk, hanem azoknak a versenytársainknak is újak lesznek a pályák, akik nem indultak a vb futamokon. Persze a hazai párosok most is előnyben lesznek, nem véletlen, hogy az utolsó Eb futamot Kajetan Kajetanowicz nyerte itt 2013-ban” – mondta Herczig Norbert.

A magyar páros a 2-es rajtszámot kapta a versenyen, ez is mutatja, hogy egyre nő az ázsiójuk az Európa-bajnokságon. A mezőny erősségéről pedig az árulkodik, hogy a nevezési listán szereplő 19 ERC1-es kategóriában induló pilóta közül legalább tízen esélyesek lehetnek a végső győzelemre is. A bajnokságot vezető Lukyanuk mellett a WRC2-ben versenyző gyári pilóta, Jari Huttunen teljesítménye is jó mérce lesz a magyar duó számára. A MOL Racing Team versenyzői már túl vannak a teszten, ezúttal hazai pályán, Szombathely mellett, a szelestei gyorsaságin hangolódtak a versenyre.

„A megszokott célok mellett ezúttal volt még egy apropója a tesztnek. Nemcsak az autónak, hanem nekünk is vissza kellett állni aszfaltról murvára, hiszen utoljára Veszprémben versenyeztünk ilyen talajon. Én úgy szoktam nevezni, hogy a rehabilitáción is túl vagyunk, a Barum Rallyn elszenvedett baleset után most autóztunk először versenytempóban, és örömmel tapasztaltam, hogy nyoma sincs az esésnek, már az első féktávot ugyanolyan harciasan vettem, mint korábban. Szakmai szempontból is jól sikerült a teszt, sokat autóztunk és remek beállításokkal került vissza a Skoda Fabia R5 a szervizkamionba” – értékelte a tesztet a pilóta.

A csapatot ismét elkíséri a lelkes hazai szurkolók néhány csoportja, és az ő támogatásuk továbbra is a legjobb motiváció a MOL Racing Team párosa számára. Ugyanakkor a hagyományos lengyel-magyar barátságban is bíznak, és remélik, hogy a helyi szurkolók is buzdítják majd a piros-fehér-zöld Skoda Fabia R5-öt.

Herczig Norbert és Ferencz Ramón továbbra is harmadik helyen áll a bajnokságban, előnyük 7 pont a német bajnok, és szintén a BRR csapattal versenyző Fabian Kreim előtt. Dobogós helyezésük megőrzéséért már csak ezen a hétvégén szerezhetnek pontokat, mert az eredeti terveknek megfelelően számukra az idei év utolsó versenye lesz a Lengyel Rally, miközben a közvetlen riválisok kivétel nélkül indulnak a szezonzáró lettországi futamon is. A cél ezúttal is az lesz, mint az előző versenyeken: a lehető legtöbb versenykilométer összegyűjtése mellett, ismét egy lépéssel közelebb kerülni a rutinos Eb élmezőnyhöz.

A Lengyel Rally programja:

09.21. péntek:
10:00   Kvalifikáció
15:00   Rajtceremónia
17:00   SSS1 Mikolajki Arena – 2,50 km

09.22. szombat:
07:30   SS2 Paprotki 1 – 15.22 km
09:05   SS3 Swietajno 1 – 19.60 km
10:00   SS4 Stare Juchy 1 – 13.31 km
11:30   SS5 Mikolajki MAX 1 – 09.13 km
13:00   SS6 Paprotki 2 – 15.22 km
14:35   SS7 Swietajno 2 – 19.60 km
15:30   SS8 Stare Juchy 2 – 13.31 km
17:00   SS9 Mikolajki MAX 2 – 09.13 km

09.23. vasárnap:
08:05   SS10 Pozezdrze 1 – 13.45km
09:10   SS11 Goldap 1 – 19.90 km
11:20   SS12 Baranowo 1 – 15.60 km
13:45   SS13 Pozezdrze 2 – 13.45km
14:50   SS14 Goldap 2 – 19.90 km
17:00   SS15 Baranowo 2 – 15.60 km
18:20   Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság versenyei:
2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely

2018. június 1-3. – Acropolis Rally- 2. hely
2018. június 15-17. – Cyprus Rally – 3. hely
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín – kiesés
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

A Rali Európa-bajnokság állása hat verseny után:
1. Alexey Lukyanuk/ Alexey Arnautov – 149 pont
2. Bruno Magalhaes/Hugo Magalhaes – 113 pont
3. Herczig Norbert/Ferencz Ramón – 62 pont
4. Fabian Kreim/ Franck Christian – 55 pont
5. Simos Galatariotis/Iannou Antonis – 50 pont
6. Nikolay Gryazin/Yaroslav Fedorov – 49 pont

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ