HIDEG RALLY TEAM – 44. INA Delta Rally 2018

HIDEG RALLY TEAM – 44. INA Delta Rally 2018

MEGOSZTÁS

HIDEG RALLY TEAM – 44. INA Delta Rally 2018

Hideg Krisztián – Kerék István, Skoda Fabia R5

 

27. Rally Opatija 2018.

Egy verseny erejére lecserélte a Skoda Fabia R5-öst Hideg Krisztián és Kerék István. A Bakonya Kupára visszaültek „régi” Mitsubishijükbe, hogy leteszteljék rajta az új fejlesztéseket. Töréstesztet azonban nem terveztek eredetileg… A balul sikerült sprint után most hétvégén már Zágrábban áll rajthoz a páros, ráadásul egy olyan futamon, amire ráhúzható a kávéknál használt kifejezés: 3-in-1.

 

Hideg Krisztián: Múlt héten már a 3. szabad hétvégém lett volna, de nem bírtam megmaradni otthon, ezért úgy döntöttünk Pistivel, hogy elmegyünk Bakonyára, és kipróbáljuk a régi Mitsubishinket, ami fejlesztéseken esett át.

Egy darabig nagyon jól működött a kocsi, sőt, igazából nem is az ő hibája miatt kellett kiállnunk a versenyből. A feladásnak egyszerű, prózai oka van: a 4. gyorsaságin lecsúszott a lábam a fékről. Csak annyira volt még időm, hogy kéziféket húzzak, aminek következtében 180 fokot fordultunk, és a kocsi hátuljával pont egy betonárokba csapódtunk. Maga az ütközés nem volt vészes, mert azért kellően le tudtunk lassítani 150 km/h-ról, de azért szerencse, hogy nem az elejét törtük, így olcsóbban megúsztuk az esetet. Az az igazság, hogy akár már ott, a helyszínen is orvosolhattuk volna a helyzetet, ám mivel a bakonyai sprintnek semmilyen tétje nem volt számunkra, inkább hagytuk, hogy majd nyugisabb körülmények között javítsák meg a fiúk a Mitsubishit.

A Bakonya Kupát tesztnek, visszarázódásnak szántuk Zágráb előtt, de őszintén szólva nem sokat segített az önbizalmunknak. A horvát bajnokság tekintetében ráadásul különösen fontos lesz ez a viadal, hiszen a két versenynapot külön értékelik majd – a péntekit 0,75-ös, a szombatit pedig 1-szeres szorzóval. Emellett pedig még az ERT-nek is részét képezi a 44. INA Delta Rally. Így a hétvégénkre a legjobb jellemző: 3-in-1.

Bakonya Kupa 2018.

Szerdán érkeztünk meg a helyszínre, amit a csütörtöki tréning, illetve a pénteki átvételek követnek a programban. Péntek délután a szokásos belvárosi gyorsokon nyitjuk meg a versenyt. Másnap 3X2 szakaszt kell teljesítenünk, amiknek az irányát most megváltoztatták, így számunkra is teljesen újak lesznek, habár már 4. alkalommal indulok el ezen a megmérettetésen. Kétszer nyertünk itt, egyszer pedig másodikak voltunk, úgyhogy jó lenne folytatni ezt a sorozatot, és most is felérni a dobogóra.

A horvát bajnokit mi vezetjük, így két taktika áll előttünk: vagy mindenáron arra törekszünk, hogy megnyerjük a versenyt, és még közelebb kerüljünk a bajnoki címhez, vagy egy stabil autózással biztosra megyünk, hogy megőrizzük a vezető pozíciónkat. Bevallom, még nem döntöttük el, melyiket fogjuk követni, de majd meglátjuk, mik lesznek az első tapasztalatok az új pályákon.

A futam után versenyzőből versenyzőapuka módba váltok át, hiszen mindkét gyermekem, Réka és Ádám is a gokartbajnokság következő fordulóján. Így amint leintették a zágrábi futamot, már utazok is tovább Bruckba, hogy segítsem a gyerekeim versenyzését. Bízom benne, hogy mindannyiunk versenyhétvégéje sikeresen alakul majd!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Laurel Kft., Richmond Logistics, Hotel Parlament, Hotel Palazzo Zichy, Patócs Autóház Kft., Metálkontakt Kft., Mátrai Kft., Firebox Kft., C-Service Kft., Sky-Tools, Dornhof Nagy Und Partner Kft., Nagy József Auditor, Aktív Tours Kft., Continental Travel Kft., Aszú Étterem, Vázterv Mérnök Iroda Kft., Continental Group Kft., SRT Kft., Ventosus Kft., Moltech, Euroll Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ