Győzelem és 4. hely!

Győzelem és 4. hely!

MEGOSZTÁS

Győzelem és 4. hely!

Sikeresen befejezte a Rallye Citta di Bassano-t a Ritmus Ase mindkét R5-ös Fabiája. A Kiss-Patkó páros megnyerte a Mitropa Kupát a múlt heti kiesés után, Míg a Klausz-Csányi páros most egy 4. helyet hozott, miután az első gyorson egy defekt miatt az utolsó helyről kezdte meg a felzárkózást. Így Kristófék, akik a Mitropa éves elsőségre hajtanak, a harmadik helyen állnak, de a mínuszolások miatt az utolsó 3 Stadt Rallye-n elég lehet, ha az első 10-ben végeznek és az övék a trófea.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Büszke vagyok mindkét versenyzőre. Kiss Feri a múlt heti kiesés után egy ismeretlen, nagyon nehéz versenyen annyit hozott, amennyi a Mitropa győzelemhez kellett. Előrébb is végezhetett volna 4-5 hellyel az abszolútban, de sajnos az utolsó gyorson valami történt a lámpasorával, így visszacsúszott egy megforgás után, miután szinte semmit nem látott, csak a kanyar lámpái működtek.

Kristóféknak még nehezebb versenyük volt, hisz már az első gyorson egy defekt miatt majd 5 perces hátrányba kerültek és a következőn is sokat kaptak, miután csak eső gumi volt náluk, valamint egy kicsit elvesztették a fonalat is.

De ezután igazán jól mentek, majdnem behozták Gassnerékat, igazából egy gyors még kellet volna ehhez. A végére igazán belejöttek, miután sikerült ezekhez a különleges olasz pályákhoz hangolni valamennyire a kocsit és az utolsó sötétben lévő gorson már egy absz. 7. időt mentek, 4.8 mp-el lemaradva a végső elsőtől egy olyan mezőnyben , ahol az itteniek sokadszor indultak és 15 db R5-ös, valamint 3 WRC autó fejezte be a versenyt.

Ismét remek autókat kaptunk a Korda Racing-től, köszönjük nekik és készülünk Kristóffal az utolsó Mitropa versenyre, amit Németországban rendeznek 2 hét múlva.

A Ritmus Ase együttműködő partnerei:

CS Process Kft, Hetech Trend Kft, VPT Group Kft, Sun&Fun Holidays Kft, Autóflex Kft, Krisped Kft, Droidx Kft, Airvent Zrt,  Villumen Kft,  ZFW Hortiservice Kft, Sütödetech Kft, Vasút-Komplett Kft, Unilub Kft, Multikomplex Budapest kft., RD Interbox Trans Kft,  Aqua-Start Kft, Atra Kft, Carwax Hungária Kft, Levi-Metal Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ