Gollerék hatalmasat gyorsultak Orfűn…

Gollerék hatalmasat gyorsultak Orfűn…

MEGOSZTÁS

Mint egy jól összeszokott páros, úgy rótta a köröket a múlt hétvégén Goller Ákos és Tóth Szabi a kis méregzsákkal Orfűn. A kategória 2. és az abszolút 4. hely járt a helytállásukért.

Gratulálok a második helyhez, elégedettek vagytok így az első futam után?
– Köszönjük szépen. Nagyon örülünk a Rally2 6/RC4 2. és az abszolút 4. helyezésnek. Titkon én ide vártam magunkat, ugyanis sokan tudják, hogy valami hasonlót szeretnénk véghez vinni a Citroennel és a Bakó Rally Team csapattal, mint anno Mixiék. Igaz… nem a legújabb technikát választottuk hozzá, amit nem bántásból mondok, hiszen mi magunk pont azért döntöttünk mellette, hogy bebizonyítsuk jó ez a kis autó, és még mindig oda lehet érni az elejébe vele. Boldoggá tesz, hogy a verseny végére felfejlődtünk az élmezőnyhöz. A továbbiakban is erre törekszünk majd.

Van, amit másképp csinálnál, ha most állnál a rajtnál?
– Talán annyit, hogy az elején nem volt elég tapasztalatom a kocsival, és esetleg lehetett volna egy kicsit gyorsabban kezdeni. Igazából nem a tempóval adódtak gondjaink, hanem a gumi választásnak eléggé mellé lőttünk, mert a hideg időjárás miatt felraktunk négy lágyat, és körülbelül az első szakasz közepéig működött, aztán elmelegedett. Most közepessel mennék ki, ahogy a nap többi részében, ugyanis azonnal hatalmasat gyorsultunk.

Volt egy kis kalandozásotok, mesélj.
– A második gyors végén, a hatodik kanyartól csak tolta az orrát a verda, mert már ott elmelegedtek az első gumik, meg is égett a nap végére. Emiatt a tempós részeken, vagy három helyen majdnem leestünk az útról…egyszerűen nem akart befordulni. Picit kemény is volt, de aztán állítottunk azon is, végül a megfelelő gumikkal és egy kis puhítással tökéletesen működött az autó, mi pedig hiba és kalandmentesen autózhattunk. Pár helyen ötödikben rizikós volt, de szerencsére csak ilyen apró kalandjaink voltak, semmi komoly.

Áprilisban folytatódik számotokra a viadal Egerben?
– Így van, muszáj menetelni előre, hiszen igen előkelő helyen állunk kategória és abszolút helyezés tekintetében is. Minden versenyen ott szeretnénk lenni, remélhetőleg az élet nem szól közbe. Rengeteg erős páros áll majd a rajthoz legközelebb is, a mostanihoz hasonlóan, ez továbbra is inspiráló számunkra. Sokkal nagyobb lehetőség és öröm ilyen ügyes párosokkal meccselni, mint ha csak páran lennénk a csoportban. Már most várjuk a következő futamot.

Reklámpartnereink:
Goller-Trans Kft.; B&ZS Bútor Kft.; HRT Spedition Kft.; motorsport.hu

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ