Gender győzelem a kaotikus vasárnapon!

Gender győzelem a kaotikus vasárnapon!

MEGOSZTÁS

A Pannónia-Ringen lezajlott az OB forduló mai penzuma, ami a Gender Racing Team számára egy időmérő edzést és két versenyt jelentett. Rónai Tamás és Stern Roland egyformán a második helyre lőtték be magukat kategóriájukban, tehát remek pozícióból vághattak neki a futamoknak. Nézzük, hogyan látták a napot és a hétvégét a pilóták, valamint a csapatvezetés:

Rónai Tamás:

„Az első versenyen folyamatosan lépést tartottam az erősebb autóval, az összeszedett hátrányból a technikásabb részeken még faragni is tudtam. A rettentő hőség, a szélárnyék, valamint a gyorsan kopó gumik ellenére is 5 másodpercen belül, a második helyen értem célba.

Közvetlen a második futam előtt leszakadt az ég, de ezt nem bántam, mivel az eső miatt kiegyenlítettebb küzdelemre és remek csatákra nyílt esély. Legfőbb riválisom az indítás után megforgott előttem, ami miatt egy másik autó megelőzött a külső íven. Néhány körön keresztül követtem az ellenfelem, oda-vissza előzgettük egymást, majd az utolsó körben visszaszereztem a vezető pozícióm, és sikerült megnyernem a versenyt! Élvezetes csatát vívtunk, nagyon köszönöm a srácoknak, hogy ilyen szuperül felkészítették az autót. A legtöbb pont megszerzése mellett a minimális kockázatvállalás is kiemelten fontos volt számunkra. A szerelőink ezt átérezve maximálisan odatették magukat, amiért nagyon hálás vagyok. Élmény, ha egy ilyen csapattal dolgozhat a versenyző!”

Stern Roland:

„Az első futamon a jól beállított autóval remek rajtot fogtam, igazán versenyképesek voltunk. Nagy küzdelmet vívtam a Renault kategóriagyőzelemért, talán kicsit túl is erőltettem. Egy kontakt és megpördülés után visszajöttem, de már annyi időt elveszett, hogy érdemi pozícióért nem harcolhattam. A második verseny előtt állítottunk az autón, de később újra muszáj volt ezt meglépni, a hirtelen jött égi áldás miatt. Lényegében pályafutásom első vizes versenyét teljesítettem, méghozzá használt abroncsokon, így igyekeztem a saját tempóm autózni, és minél több tapasztalatot gyűjteni. Három kategória második helyezés, valamint egy abszolút dobogó a hétvége mérlege, úgy gondolom ez abszolút pozitív!”

Tóth Gender Tamás csapatfőnök:

„Ismételten nagyon izgalmas és eseménydús hétvégén vagyunk túl! Negyven fokon és porzó szárazságon át a leszakadó égig volt itt minden. Nagyon jól helytállt a csapat a gyorsan változó körülmények között, a pilótáink pedig kihozták az autóból a maximumot. A szerelőgárdánk remek munkát végzett, amint az eredményeink mutatják, a fiúk készen állnak a megmérettetésekre! Nagyon elégedett és büszke vagyok, régi és új tagjainknak ezúton is szeretném megköszönni a lelkesedésüket, a kitűnő munkájukat! A Gender Racing Team jó irányba halad, csapatszerkezetileg, versenyképesség, és a médiamegjelenéseink terén is sokat fejlődtünk, jó érzés ezt elmondani!”

Képek: Kollár Attila

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ