“Egy harcos vagyok”: Sebastien Ogier győzelemre vezetné a Toyotát 2020-ban

“Egy harcos vagyok”: Sebastien Ogier győzelemre vezetné a Toyotát 2020-ban

MEGOSZTÁS

Exkluzív interjú a hatszoros francia világbajnokkal csapatváltásról, és 2020-as célokról.

 

Olyasvalami történik majd a 2020-as rali világbajnokság monte-carlo-i nyitányán, ami 2014 óta nem fordult elő: Sébastien Ogier nem a WRC címvédőjeként áll rajthoz.
A 2019-es szezon végén bár több pletyka is arról szólt, hogy a hatszoros francia világbajnok befejezi pályafutását, Ogiernek eszébe sem jutott ilyesmi, és 2020-ban immár új csapatával, a Toyotával akar visszaülni a WRC trónjára.
A 2019-es szezon harmadik helyén záró Ogiernek, nem sikerült megszereznie hetedik vb címét is zsinórban, a szezonzárót követően pedig szinte párhuzamosan azzal, hogy bejelentették az újdonsült világbajnok, Ott Tänak Hyundaihoz való igazolását a Toyotától, az is hivatalossá vált, hogy az észt által megüresedett autóba a Citroënnek búcsút intő Ogier fog átülni.
Ogier így négy éven belül harmadszor váltott csapatot: a francia ász első négy WRC-címét a Volkswagennel szerezte, aztán 2016-ban az M-Sporthoz szerződött, ahol a Ford Fiestával 2017-ben és 2018-ban is megvédte a címét. Ezt követően tavaly ilyenkor ült át abba az autóba, amellyel WRC pályafutását kezdte, de egy év után a Citroëntől is távozott, és jövőre már egy új kihívás felé nyitva a Toyotát vezetné csúcsra.

A Toyota újoncát a váltásról és a jövőt érintő terveiről is kérdeztük:

Azt mondtad, hogy 2020 végén visszavonulsz a WRC-ből. Látsz esélyt arra, hogy a Toyotával kötött szerződésedet a következő szezon végén meghosszabbítod?

Ezen még nem gondolkodom. Egyenlőre csak az a célom, hogy egy harmadik márkával is világbajnok legyek. Erre koncentrálok. Én egy harcos vagyok, győztes típus, ha bármibe belekezdek győzni akarok. Csak is így vágok bele bármibe is. Egy sikeres karrier van már most is mögöttem, és ha még ehhez hozzá tudok tenni, az csak hab lesz a tortán.

Új autó az új szezonra…
Az elmúlt évek alatt már megtapasztaltam ezt az érzést. Gyorsan alkalmazkodom és képes vagyok megszokni az új környezetet. Bízom magamban és képesnek érzem magam, hogy újra feljussak a csúcsra.

“Egy harcos vagyok, győztes típus, ha bármibe belekezdek, győzni akarok.”

Mennyire nehéz egy olyan futamon új autóval kezdeni, mint a Monte Carlo Rally?

A Monte-Carlo Rallye a versenynaptár talán legnehezebb futama, attól függetlenül, hogy valaki új autót vagy már, vagy már a megszokottat. Különleges helyszín, egyikhez sem hasonlítható, amelyen nem hátrány, ha ismered az autód és annak a korlátait. Ez az a verseny, ahol nem kell az autódból kihozni 100%-os teljesítményt. Inkább az számít, hogy okosan bánj a gumikkal és jól alkalmazkodj a feltételekhez. Nem is baj, hogy ez lesz az első versenyem a Toyotával , mert így extra motivációval állok rajthoz és még a legapróbb részletekre is figyelni fogok.

Örülsz, hogy ismét csapattársad lesz Elfyn Evans?

Természetesen örülök annak, hogy a csapat vele is tervez 2020-ra. Az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján abszolút megérdemli. Az első közös megbeszélésünk a csapattal nagyon hasznos volt, a mérnökök meghallgatták a véleményünket és éreztük, hogy mindenki érdeke a megfelelő visszajelzés feléjük a fejlesztések érdekében. Eddig más konstrukciót tapasztalhattam meg, most egy új irányt kell megtalálni. A mérnököktől kapott első visszajelzések után, úgy tűnik, hogy mindenki elégedett, de az új pilóták, új tapasztalatokat is hoznak, így elvárják, hogy a visszajelzéseikkel tovább fejlesszék az autókat.


Kalle Rovanperä lesz a másik csapattársad. Mennyire lehet segítség egy 19 éves újonc a világbajnoki cím elérésében?

Kalle számára most az a legfontosabb, hogy tanuljon, fejlődjön. Nem nagyon szoktam úgy nekivágni egy szezonnak , hogy azon gondolkodjam, hogy miképpen tudom majd segíteni a csapattársamat. Mindig magamra összpontosítok, számomra az a legfontosabb, hogy a saját munkámat maradéktalanul elvégezzem. A szezon kezdetekor nem számít , hogy mi a státuszod a csapatnál. Az eredmények függvényében néhány stratégiai húzás megtörténhet a szezon második felében, de az elsőben magunkra kell összpontosítanunk és a lehető legtöbbet kihozni magunkból.

“Mindannyian ugyanazzal az eséllyel és bizalommal vágunk neki a szezonnak”

A következő szezonban Tommi Mäkinennel fogsz együtt dolgozni…

A magam részéről nagyon várom a közös munkát a csapattal és nagyon különleges a számomra, hogy Tommival dolgozhatok együtt. A ’90-es évek végétől Ő volt a gyermekkori példaképem. Érdekes, hogy egy Monte-Carlo Rallye az első emlékem vele kapcsolatban és a sors pikantériája pedig, hogy éppen egy Monte-Carlo Rallyeval kezdjük meg a közös munkát. Izgalmas lesz vele együtt dolgozni. Megtiszteltetés, hogy vele dolgozhatok egy ilyen meghatározható csapatnál, mint a Toyota. Nagy tisztelője vagyok a márkának és a japán mentalitásnak. Szeretnék minél többet elsajátítani majd ebből a mentalitásból és kultúrából.

A szöveg forrása: redbull.com
Fotók: Toyota Gazoo Racing

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ