Dobogós szezonkezdetben bízik a Korda Racing

Dobogós szezonkezdetben bízik a Korda Racing

MEGOSZTÁS

Teszt és tesztversenyek után végre élesben is bemutatkozhatnak a Korda Racing versenyzői a magyar bajnokságban, a csapat öt párossal száll versenybe a szezonnyitó Steelvent Salgó Rallyn.

Az ismert körülmények következtében idén egészen nyár közepéig kell várniuk a rallysport hazai szerelmeseinek, hogy elrajtoljon az Országos Rallye Bajnokság küzdelemsorozata, azonban immár csak néhány nap és Salgótaján környékén végre felbőgnek a motorok és a Steelvent Salgó Rallyval kezdetét veszi a hatfordulós bajnokság.

A szezonnyitó verseny szervezői kompakt programmal álltak elő, az elsőosztály számára kiírt kilenc gyorsasági szakaszt egyetlen versenynapba tömörítették bele, a Rallye1 mellett azonban harcba szállhatnak a Rallye2, és a Historic bajnokság résztvevői, valamint komoly nemzetközi erősítés is érkezik, hiszen a futam a szlovák és az FIA CEZ bajnokságokban is osztja a pontokat, ennek köszönhetően csaknem 180 autó szállhat versenybe a 95 százalékban aszfaltos gyorsasági szakaszokon.

A futamról természetesen nem hiányozhatnak a Korda Racing versenyzői sem, az idei rajtnál öt páros sorakozhat fel csapat kötelékében. A királykategóriában Turán Frigyes és Bagaméri László a csapat Volkswagen Polo GTi R5-ösével, ifjabb Vizelli Károly és Nagy Péter pedig a tavalyi bajnokautóval, a Skoda Fabia R5-tel szállhat harcba. Erős és népes mezőnyben száll harcba ifjabb Fekete László és Fekete László, akik a vadonatúj Rally4-es Ford Fiestával 10 ellenfelet kaptak az RC4-es géposztályban. Továbbra is ORC mezőnyben száll harcba Hevesi István, aki a már jól megszokott Mitsubishi Lancerrel és Józsa Péterrel érkezik a nógrádi megyeszékhelyre. A Korda Racing színeiben a másodosztályban küzd a pontokért Vida Szabolcs és Vida Péter, akik Vizelli Károly tavalyi Lada VFTS-ét küldik harcba.

“Úgy érzem felkészültünk, jöjjön végre aminek jönnie kell!” – jegyezte meg Korda Erik izgatottan a bajnoki rajt előtt. “Nagyon hosszú volt a szünet, valószínűleg nemcsak rajtunk jelentkeztek már az elvonási tünetek, de az elmúlt hetekben szerencsére már ki tudtunk menni a pályákra és több teszt mellett már három versenyen is részt tudtunk venni, sőt! Júliusban már kifejezetten sűrű volt a programunk, a hétvégi Salgó Rally sorozatban a harmadik versenyhétvégénk lesz. Szükségünk is volt a kilométerekre, hiszen csapatunkhoz új autók és versenyzők is érkeztek, de nagyon hamar kialakult az összhang a versenyzők, a technika és a csapat között, úgyhogy bizakodva tekintünk a hétvége elé. Természetesen azért egy egészséges lámpaláz van bennünk, mert nagyon komoly mezőny verbuválódott a szezonnyitó Salgó Ralira, de bízunk benne, hogy az egyik dobogós helyet sikerül megcsípnünk a célban.”

A Steelvent Salgó Rally hivatalosan szombaton 17:00-kor, a rajtceremóniával veszi kezdetét. Az első gyorsasági szakasz, Salgótarján és Kazár között vasárnap reggel 7:38-kor veszi kezdetét, az első páros 18:37-kor gurulhat át a céldobogón.

A Korda Racing versenyzői a Steelvent Salgó Rallyn:

#33. Turán Frigyes/ Bagaméri László, Volkswagen Polo GTi R5

#19. Vizelli Károly/Nagy Péter Skoda Fabia R5

#47 ifj. Fekete László/Fekete László Ford Fiesta Rally4

#50 Hevesi István/ Józsa Péter Mitsubishi Lancer EVO VI

#235 Vida Szabolcs/Vida Péter – Lada VFTS

http://facebook.com/kordaracing

http://www.kordaracing.hu

http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Keviép Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, Ivanics Csoport, BIO-EU Kft., Euro-Tools Hungary Kft, Multistone Kft, Harmata-94 Kft, Revo-Tec Kft, Stein Villamos Kft., A.S.S. Kft, ITER Építő Kft, Al Oliva Kft., Master Aid, Prémium Szerszámker Kft., Natur Tanya Kft., Ventil Kft., Young Kft., Régió-Center Kft, iramko Trade, BWS Belsőtér, Arezzo Design, Szerszámbróker Kft, Hankook Racing Tyres

  1. július 16.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ