CEZ, Brno: BERTA BENJÁMIN első soros eredményt villantott a kvalifikáción

CEZ, Brno: BERTA BENJÁMIN első soros eredményt villantott a kvalifikáción

MEGOSZTÁS

Berta Benjámint ezúttal Csehországba, egészen pontosan a Brno Automotodromra szólította a kötelesség, na meg a CEZ bajnokság újabb fordulója. A fiatal pilóta igencsak eredményes pénteket zárt, hiszen csekély lemaradásban, a második helyről várhatja a holnapi nyitófutamot.

A mai napon két felmenetelt teljesített a SOLUTION Racing Team pilótája, aki a délelőttöt egy szabadedzéssel indította, majd délután következhetett a kvalifikáció:

„A pénteki első etap nem indult igazán jól, komoly lemaradásban voltam az első helyért folytatott küzdelemben. Nem éreztem jónak a beállításaimat, küszködtem a gumikkal is, összességében nem zártam erős szabadedzést. Volt honnan visszajönni, de többek között ezért is szeretjük ezt a sportágat. A kvalifikáció már egy fokkal jobban sikerült: mindent ugyanúgy csináltam, ahogy szoktam, használt abroncsokon mentem ki először, majd az edzés vége felé újakat tettünk fel. Sajnos a legjobb körömön feltartottak, de így is sikerült elcsípnem a második rajthelyet. Folyamatos gyorsulásban vagyok, konzisztens időket tudtam futni, mindez biztató a holnapi első versenyre nézve. Még tovább kell dolgoznunk a beállításokon, de a második helyről indulva csak a győzelmet tartom elfogadható eredménynek, amiért természetesen mindent el is fogok követni.” – nyilatkozott különösen elszántan Berta Beni. 

Az Eset V4 Cup/CEZ csehországi hétvégéje holnap az első versennyel folytatódik. Élő közvetítés sajnálatos módon nincs, de ezen a linken 10:30-tól követhetitek Berta Benjámin szereplését.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ