A SOLUTION Racing pilótájának mesébe illően alakult a 2023-as szezon első versenye Olaszországban.
Pénteken két szabadedzés állt rendelkezésre a legideálisabb beállítások megtalálására. A profi szerelőgárda a pilóta visszajelzései alapján állított az autó paraméterein. Mindkét alkalommal többször is megszakították az etapokat.
Az időmérőre sikerült megtalálni az optimális paramétereket, azonban Benjaminnak, így sem volt könnyű dolga. A népes, 36 indulót felvonultató mezőnyben nehéz volt két tiszta kört futni, még ezen a hosszú nyomvonalon is. –A leggyorsabb idő az első futam, míg a második leggyorsabb kör a második verseny rajtpozíciójáról dönt. – A mért edzés első tíz percében az új abroncsokkal futotta azt a köridőt, amely alapján a hatodik rajtkockába sorolták az első futamon. A második gyorsköre nem volt tiszta, mivel többször is megzavarták a lassabb versenyzők, de még így is a hetedik leggyorsabb idő lett az övé.
Az első versenyen Benjamin eddigi pályafutása egyik legjobb rajtját mutatta be, amivel már néhány méter alatt négy pozíciót tudott javítani, így másodikként fordult a célegyenes végén. A leintésig kontrolláltan, konstans teljesítményt nyújtva végül másodikként ért célba a pályán. Az előtte levő 84-es rajtszámú Francesco Simonazzit nem értékelték, mivel ő egy másik bajnokságban fog indulni, ezért Hankook abroncsokon tesztelt a hétvége folyamán. Itt pedig a Pirelli a kötelező…
Ennek értelmében Berta Benjamin állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így neki szólt a Magyar Himnusz a mugellói paddockban. Ráadásul az abszolút értékelés mellett a Zinox F2000 Italian Trophy és a Drexler Formel Cup F3-as értékelésében is az élen zárt.
A délutáni futamnak végül a hatodik rajtkockából vághatott neki a magyar fiú, mivel Paolo Brajnik technikai hiba miatt nem tudott indulni. Az előzőhöz képest egy gyengébb rajtot produkálva is sikerült megtartani pozícióját. Később azonban az első tengelyen lévő abroncsok elkezdtek szemcsésedni, emiatt bizonyos szituációkban instabilan viselkedett az autó. Végül a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló. A hivatalos eredménytáblázatban, már a hetedik helyen olvasható a neve Marco Falci 10 másodperces büntetését követően. A Zinox F2000 Italian Trophy és a Drexler Formel Cup F3-as értékelésében is megszerezte a harmadik helyet.
„A szezonnyitó hétvége két versenye után felemás érzések kavarognak bennem. Egyrészt kimondhatatlanul boldog vagyok az első verseny abszolút első helye végett. Másfelöl viszont kicsit csalódott vagyok a második futam gyengébb rajtja és az abszolút hetedik pozíció miatt. Viszont, ha mérlegre rakom a hétvégét, akkor úgy gondolom, hogy egyáltalán nem szabad elégedetlennek lennem, hiszen mind az Olasz Bajnokság, mind a Drexler Formel Cup értékelésében sok pontot zsebeltem be. A következő versenyhétvégének a híres Imola ad majd otthont április 21-23 között. Ezúton szeretném megköszönni az egész csapat munkáját” – osztotta meg gondolatait Berta Benjamin.