D2-es kategória győzelemmel kezdte a 2020-as Historic Rally Bajnokságot a Solid Racing Team párosa, a Gyenes András – Horváth Levente György duó, akik abszolútban is ott voltak az első tízben.
A páros a Salgó Rallye-n egy harminc másodperces büntetéssel nyitott, amit sikerült teljesen ledolgozniuk, annak ellenére, hogy a szorospataki gyorsasági szakasz nagyon nehéz volt számukra, hiszen az autójukban még szervo kormány sincsen.
„Nagyon bennem volt még a tavalyi pécsi dupla balesetünk, ezért nem is mertem annyira nyomni, de nem vagyok telhetetlen, sikerült egy jó versenyt összerakni, ahol meg tudtuk nyerni a kategóriánkat” – kezdte a beszélgetést Gyenes András.
Az autójuk jól bírta a nehéz körülményeket, komolyabb technikai probléma nélkül látták meg a célt. Minden szuperül működött és jó volt a csapat is, boldogan távozhattak a szezonnyitó versenyről.
„Elégedett vagyok az eredményünkkel és hogy minden jól működött. Idén kezdtem a huszonharmadik évadomat a rallyban és ennyire nehéz versenyre nem emlékszem. Hosszú kihagyás után úgy mentünk bele az évbe, hogy egy ilyen nagyon nehéz szorospataki pályát háromszor is kellett teljesíteni. Nagyon élveztem, bár 13 colos kerekeken és szervo nélkül nem volt könnyű. Meg kell becsülni az ilyen szakaszokat, hiszen ebből nagyon kevés van Magyarországon” – tette hozzá András.
A folytatásban a csapat az augusztusban rendezendő Miskolc Rallye-ra látogat majd.
A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Kudo Trade Plus Kft., Mango Reklámügynökség Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Vibro-Service Kft., Labnet Hungary Kft.