Az első gyorsaságin tesztelnek

Az első gyorsaságin tesztelnek

MEGOSZTÁS

Idei harmadik Rally2-es versenyére készül a Kállai Tamás – Szilassy Arnold duó, akik Kazincbarcikán 18 kihívót kapnak a P12-es kategóriában.

Tamás újra az internet adta lehetőségekből ismerkedett a pályákkal, hiszen nem versenyzett még a borsodi pályákon, de szerencsére rengeteg videó elérhető a megosztókon.

„Újra az ismeretlenben versenyzünk a hétvégén. Korábban egy Rally3-as versenyen indultunk volna ezen a vidéken, de nincs sok jó emlékem róla, mert az első kanyarig sem jutottunk el. De mindig pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz és most azért utazunk Kazincbarcikára, hogy ezeket a dolgokat megváltoztassuk” – árulta el korábbi emlékeit Kállai Tamás.

Erre a versenyre a csapat újra húzott egy merészet és minden olyan problémát kijavított, amit a srácok kértek. Már nagyon bíznak benne, hogy végre tökéletes kocsival vehetnek részt a Kazincbarcika Rally-n.

„Most már lassan kezdem megszokni, hogy minden verseny előtt egy teljesen új autót kapok a csapattól. A versenyek után Petiék mindent megtesznek, hogy az autó hibáit kiküszöböljék, most futóműben, fékben és hajtásban változtattak. Nagyon remélem, most a harmadik versenyre már teljesen összeáll a kép és tudunk egy jót versenyezni és célba is érünk. Ha ez mind meg történik még egy jó eredménnyel is megpecsételhetnénk. A kategóriánk most is brutális, többször ecseteltem már, hogy ami a Rally2 P12-es kategóriájában van, az nagyon durva és most új nevek is csatlakoztak. Tesztelni most sem volt időnk, idén szinte már megszoktuk, hogy az első gyorsasági lesz a teszt. Kicsit félek is tőle, hogy itt nagyon sokat fogunk kapni a többiektől, de meg kell oldanom ezt a problémát is” – zárta a beszélgetést Kállai Tamás.

A II. Kazincbarcika Rally szombaton kezdődik a miskolci salakarénában egy prológgal, majd vasárnap kilenc gyorsaságit kell teljesíteni a párosoknak.

A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ