Ami benne volt, kihoztuk! – Ez történt vasárnap Brno-ban

Ami benne volt, kihoztuk! – Ez történt vasárnap Brno-ban

MEGOSZTÁS

Tegnap lezajlott az autós gyorsasági bajnokság második versenynapja is Csehországban, ahol a Gender Racing Team pilótái magukból és gépeikből mindent kihozva sikerrel vették az eddig még ismeretlen pálya által támasztott kihívást. Így vélekedtek a fiúk a futam után:

Rónai Tamás:

“A reggeli időmérő nagyon jól sikerült, két bemelegítő kör után egyetlen gyors etapot teljesítettem, az új abroncsokat szerettem volna megóvni. Az egyetlen gyors kör alatt viszont sikerült másfél másodperccel megjavítani a szombati eredményem, így az általunk megálmodott 2:00-ás időt 1:59.4-re faragtuk. Az előző naphoz képest egy helyről előbbről tudtam így rajtolni, és a start ismét remekül sikerült!

tomm

Öt-hat pozíciót tudtam fogni a külső íven, a hetedik helyen végig erősebb autókkal harcoltam, és végül kilencedikként intettek le. Összességében egy nagyon pozitív és tanulságos hétvégét zártunk, örömteli a tudat, hogy mögöttem és előttem is csak nagyobb teljesítményű gépek végeztek. Ezzel a magyar abszolút értékelés második helyét hoztuk el, és úgy hiszem, kimaxoltuk a hétvégében rejlő potenciált!”

Stern Roland:

“Jó volt minden, az időmérőn nekem is sikerült komolyabb fejlődést bemutatni, 1.4 másodpercet lefaragni az eddigi legjobbamból. Három mért kör alatt tudtam ezt kiautózni, így úgy gondolom, hogy a kvalifikációra egy szavunk sem lehet. A versenyen jól rajtoltam, több pozíciót is hoztam a többieken, a második féktávon újabb kettőt sikerült előznöm, és már azonnal a legfőbb ellenfelem nyakában loholtam.

roll

Több körön keresztül ment a csata, végül az elmelegedett bal első abroncsom miatt ebből a küzdelemből kiszállni kényszerültem. Próbáltam konzekvens teljesítményt nyújtani a hátralévő időben, de nagyon csúszkáltam, így a kategóriám harmadik helyén végeztem ezúttal.”

A Gender Racing Team nevéhez méltóan állt bele, és jött ki ebből a nehéz hétvégéből, az ismeretlen pálya nyújtotta kihívásból. A bajnokságból egyetlen forduló maradt hátra, a Hungaroringen még valószínűsíthetően nagy csaták, és ennél is szebb pillanatok várnak a csapatra. Folytatás októberben!

Képek: Gender Racing Team

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ