“A kisoroszlán ha halkan is, de már megmorrant!” – Horváth Krisztián ,...

“A kisoroszlán ha halkan is, de már megmorrant!” – Horváth Krisztián , Nyirád RX

MEGOSZTÁS
Horváth Krisztián – Magyar Kupa – Peugeot 106

Horváth Krisztián
Magyar Kupa  -1600
Peugeot 106
Nyirád Rallycross OB + CEZ futam

“A kisoroszlán ha halkan is, de már megmorrant!”

Komoly érdeklődés előzte meg az EUROASZFALT  Rallycross OB idei negyedik futamát, amelyet Nyirádon a nemzetközileg is jegyzet vörös katlanban rendeztek meg.  A magyar OB mellett osztrák, szlovák és CEZ bajnoki pontokért is küzdött a benevezett közel 130 pilóta.

A Magyar Kupa mezőnyében 18 egység adta le a nevezését. Erős mezőnyben, hazai és egyben kedvenc futamán állt a rajtrácsára Horváth Krisztián, aki nem kisebb céllal vágott neki a szombati első szabad edzésnek, hogy vasárnap, a kategória döntőjének résztvevője legyen.

Horváth Krisztián:

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mivel már nagyon vártam a futamot, ami szerintem jól sikerült, de mondhatom azt is, hogy nem, az elődöntőben elkövetett hibám miatt. Összességében azonban jól mentek a dolgok. Az első tízet céloztam meg magamnak az év elején a realitás talaján. Mivel nekem ez a hazai pálya és a Racing Stars versenysorozatban is részt vettem, éles teszt gyanánt, azzal a tervvel álltam rajthoz, hogy megcélzom a a döntőt, a legjobb hatot!

Tizennyolcan neveztünk a kategóriában, így első körben, úgy éreztem, hogy “nagy fába vágtam a fejszémet”. Az első előfutamban hatodik, a második és a harmadikban pedig kategória ötödik időket sikerült autóznom. Az előfutamokat az ötödik helyen zártam. Értékelve a történteket, több jó rajtom is volt, de az második fokozatot rendszeresen kidobta a váltó és lemaradtam a versenytársaimtól. A joker taktikámnak köszönhetően azonban,amit elveszítettem a vámon, visszanyertem a réven. A harmadik előfutamban például kétszer is sikerült megelőznöm a nagyszerűen muzsikáló Feliciát, de az aszfaltos emelkedőn “visszakaptam a kölcsönt”.

Az elődöntőben a nehezebbik csoportba kerültem. Remekül rajtoltam, miközben ment az adok, kapok, na de a joker! Az első körben letudtam, úgy gondolkodva, hogy a saját tempómat tudjam autózni. Sajnos feltartottak és nem sikerült. Nagyon igyekeztem, hogy Dominikát sportszerűen megtudjam előzni, de nem sikerült. Amikor kiment jokerre, hibáztam. Rossz íven fordultam, egy gödör kidobott a lazább talajra, majd egy elrontott féktávnak köszönhetően, kicsúsztam. Így Nagy Laci és Czakó Roli is elém kerültek, miközben még Dominika is elém tudott visszajönni. A harmadik, döntős pozícióból a hatodik helyre estem vissza. Az elődöntő utolsó körére két ellenfelemet is sikerült visszaelőznöm, de Nagy Lacival már nem bírtam. Negyedik lettem, így lemaradtam  a döntőről.

A döntőben hat versenytársamból,  csak három ért célba, így bármi megtörténhetett volna, ha ott vagyok. Hibáztam, de már feldolgoztam… elengedtem a témát.

Összességében nagyon jól éreztem magam a a kedvenc pályámon, a kisoroszlán pedig ha halkan is, de megmorrant!

Támogatók:  Léránt Autószervíz, Takács László Autófényező, Mészáros Áron Karosszériás, Prémium Gast, Janó Generál Kft, Helikon Autó, Dance Zenekar, RVO

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ